Pénzzel lehet pénzt keresni

Ön már esztendőkkel ezelőtt, 2010-ben áttörte a hírhedt „üvegplafont”, tehát a nemzetközi szemléletmód szerint azt a láthatatlan mennyezetet, amely – sokak vélekedése szerint – a nők széles körű társadalmi érvényesülését gátolja. Hogyan látja ma: sokáig tartott, amíg sikerült átlépnie ezt a határvonalat? 

Gondolom, ez a dilemma legfeljebb értelmezés kérdése, noha igaz, hogy a (leg)felsőbb vezetői szintek eléréséhez, mint az életben oly sok mindenhez, az egyéni karrier alakulása mellett egy kis szerencse szintén szükséges. Ez rám is vonatkozik, hiszen mielőtt itt az OTP-ben megbíztak a jelenlegi posztom betöltésével, már korábban az igazgatótanács tagja lettem; ezt megelőzően pedig egy másik bank főosztályvezetője voltam. Ettől függetlenül, én általában is úgy vélem, hogy a civilizált világban, így hát mifelénk is, a nők zömének manapság éppen olyan érvényesülési esélyei vannak, mint a férfiaknak. Feltéve, ha a szakmai életpályájukon valóban boldogulni akarnak, mert csakis a megfelelő tudással, rátermettséggel és céltudatossággal áll előttük is nyitva szinte minden lehetőség. Kézenfekvő példaként itt van rögtön a hazai bankok világa. Úgy látom, arról is túl sokat beszélünk, hogy a bankszakma – a sok-sok szám, a pontos adatok, a pénzügyi stratégiák révén – főként a férfiak világa. Pedig számos bank igazgatója éppenséggel nő; sőt, a bankszakma mára inkább elnőiesedett. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja, lévén egyszerűen elfogult az illető. Nálunk is a regionális és a fiókigazgatók többsége hölgy. Azt hiszem, a nők jóval több türelemmel, néha egyéni pluszt is nyújtva végzik munkaköri teendőiket, emellett kitartóbbak, és rugalmasabban alkalmazkodnak a nem mindig könnyű munkahelyi körülményekhez. 

Megvan hozzá a kellő tekintélyük is? 

Igen. Ha azt a hozzáértéssel, a biztos szakmai tájékozottsággal időben kiépítették maguk körül. Egyszóval: aki tud és akar, az érvényesülhet, persze nem csak a bankszférában. Ha a mi pénzintézetünk szerkezeti struktúráiban megüresedik egy-egy pozíció, akkor sohasem azt nézem, nőt vagy férfit fogunk-e felvenni oda, hanem hogy ki mit bizonyított már szakmailag. Az szintén fontos szempont, hogy a bankszektorban az egyazon rangú beosztásért egyazon bér jár. Nálunk ebben sincs különbség a nők és a férfiak között. Azt, hogy egyéb szakmákban miképpen van ez, nem az én tisztem megítélni. 

Az Európai Unió egyre hangsúlyosabban figyel arra, vajon a „séfetázsok”, azaz a vezetői szintek különböző posztjain hány százalékos a nők aránya. Ennek révén pedig sűrűn szóba kerül a nőket preferáló kvótarendszer. Ön helyesli az egyenlőségnek, illetőleg az egyenrangúságnak ezt a módját? 

Nem kizárt, hogy vannak helyek és szerepkörök, ahol ez tényleg indokoltan fontos. A bankszakmában azonban ez nem téma. Itt nem strigulázunk, hanem mindenkit a ténylegesen elvégzett munkája alapján értékelünk. A rendeletekkel kieszközölt női kvótákat egyébként sem tartom igazán szerencsés módszernek, hiszen az effajta százalékosdi túlzottan mesterkélt és sablonosan formális. Nem egy bántó esetben pedig csupán merő játék a számokkal meg a szavakkal, ami sohasem hozhat valóban kielégítő megoldást. Családi körben viszont a sokat vitatott egyenjogúság érvényesülése lényegében amúgy is a családkultúrán, a kölcsönösségen múlik. 

Köznapi praxisában tapasztal különbséget a férfi és a női vezetők irányítási stílusában? 

Nehéz dolgokat kérdez! A mindennapok körforgásában ezen talán el sem gondolkodik az ember. Szerintem már csak azért sem, hiszen ez mindenki egyéniségének sajátja, ugyanakkor a felelősség egyformán komoly. De ha már okvetlenül erre is választ vár, hát akad férfi, aki tulajdonképpen „csak” stratégiailag irányít, mert gyakorlatias és főként célorientált; míg a nők többnyire jobban, esetleg mélyebben átérzik az élet hozta napi gondokat. 

Hát a beosztottak? Ők kivel szeretnek szívesebben együttműködni? 

Ebben ritka a szót érdemlő különbség. Sokkal inkább az a fontos, hogy a főnök példát mutató és emberséges, a munkatársaival szemben egyenes és őszinte legyen. Tőlem még soha senki nem kérdezte meg, vajon a feljebbvalója férfi vagy nő lesz-e? Erre csak ez a válaszom. 

Az én kérdésem viszont, hogy a pénz világa az emberi kapcsolatokban, a közéletben megosztó hatású vagy összehozó erejű? 

Érdekes felvetés. De ha már szóba hozta, akkor úgy látom, hogy a pénz inkább összehozza az embereket. Mert hát akinek pénze van, nyilván be akarja fektetni, vagy okosan kamatoztatni, hogy az mielőbb hasznot hajtson neki. Ezért gyakran keresi a szűkebb-tágabb együttműködés lehetőségeit, és közben barátságok is kialakulhatnak. Megosztani a pénz inkább a magánéletben, szűkebb körben szokott. Árthat például a szomszédok kapcsolatainak, akik ferde szemmel egymásra mutogatnak azt feszegetve, vajon a szomszédságnak tisztes úton szerzett anyagiakból futja-e az új komfortra? A városi lakosság nagyvonalúbb a jómód iránt, noha joggal felvetődhet, hogy mi a luxus manapság... 

A rendszerváltás óta már praktikusabban, célravezetőbben bánunk a pénzzel? 

Embere válogatja, bár általános tekintetben, őszintén szólva, nem csak a pozitívumok dominálnak. Egyelőre kevesen gondolnak arra, hogy a könnyedebb pénzköltésnek előbbutóbb a böjtje is eljöhet. 

És ha van miből, akkor hogyan takarékoskodunk? 

Talán meglepő, de a tapasztalatok szerint a leghasznosabban KeletSzlovákiában takarékoskodnak az emberek, még ha szociálisan ott gyengébb körülmények között élnek is, mint Nyugat-Szlovákiában. Az ország távolabb fekvő régióiban a kevesebből többen akarnak szisztematikusan spórolni, és főként a középgeneráció, valamint az idősebbek bánnak átgondoltan és okosan a pénzükkel. A fiatalok többnyire jóval költekezőbbek, havi rendszerességgel ritkán gondolnak a holnapokra. Ezért örülök, hogy a Szlovák Nemzeti Bank tavaly olyan intézkedéseket hozott, amelyek arra kényszerítik a fiatalokat, hogy felelősségteljesebben bánjanak a pénzzel, csak annyi kölcsönt vegyenek fel, amennyit azután törleszteni is képesek.

Szlovákiában melyek a legnépszerűbb pénzügyi konstrukciók? És ezek fényében az embereknek körülbelül hány százaléka takarékoskodik rendszeresen, illetve törleszt ilyen-olyan hitelt? 

A hazai lakosság jelentős hányadának van banki folyószámlája vagy kamatozó formákat kínáló lekötött bankszámlája, bár ezek mostanában gyenge gyarapodást hoznak. Kínálatunkban, a bankbetéttel szemben, megjelennek a befektetési alapok és a pénzpiaci alapok. Bővül azok köre is, akik céges értékpapírokban, részvényekben „utaznak”. A banki forgalomban figyelemre méltó arányokat mutatnak a lakáshitelek, illetőleg a jelzálogkölcsönök, bár ezek különféle formái iránt – a nemzeti bank mértéktartásra ösztönző tavalyi intézkedései óta –, mondhatni, óvatosabb duhajként érdeklődnek az ügyfelek. Főként a felvett hitelösszegek magassága int óvatosabb körültekintésre. Ezért egyre inkább a kiszámítható, a törlesztési ráta folyósítását garantáló minősítési rendszernek megfelelő fogyasztóbarát hiteleket és jelzálogkölcsönöket választják az emberek a bankok dolgozóinak, tanácsadóinak ajánlásai alapján. 

Bennük megbízva talán nem is érdemes jobban körbenézni az egyes pénzintézetek havi törlesztői ajánlatai között? 

Ez azért tévedés, hiszen semmiképpen sem mindegy, hol és milyen terheket vállalva kötjük meg a szerződést. Mert ha nem ugrásszerűek is az eltérések, mindenképp különbségek lehetnek a havonta fizetendő szabályozott törlesztőrészletekben, hiszen a rögzített futamidőkhöz igazítva a bankoknak is megvan mind a saját üzleti politikájuk, mind a bónuszokat kínáló jutalmazási rendszerük. Aki nyugodtabban szeretne aludni, hogy mindent megtett a törlesztést nyújtó megoldások „piacán”, az okosan teszi, ha a legoptimálisabb szerződésajánlatot keresve fut egykét kört a számításba jöhető bankok háza táján. 

A bankvilág új témája a digitalizáció, beleértve jó pár bankfiók bezárását is. Mekkora áldozattal jár ez az OTP-nél? 

Felesleges és átgondolatlan, ha a digitalizációt szembeállítjuk a bankfiókok szükségességével. A digitalizáció ugyan egyre nagyobb teret kap a pénzintézetek életében is, de vannak olyan ügyfelek, akik a jövőben is csak a szükséges mértékben és módon élnek majd a digitalizáció lehetőségeivel. És lesznek – ha így tetszik: maradnak – olyan elintézendő ügyek, ügyintézési folyamatok, amelyeket a bankok is csak élőszóban, személyesen, ügyintézőiken keresztül tudnak intézni. A tanácsadás jellegű feladatok növekedésével számolva indokoltan feltételezhető, hogy a fiókok szerepe fokozatosan átalakul, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb igény lesz a felkészült banki szakemberekre. Saját „áldozatainkat” tekintve tavaly négy, valóban kis forgalmú fiókunkat zártuk be. 

Szlovákia kereken tíz éve vezette be az eurót. Ugyanakkor hallani bel- és külföldi vélekedéseket, hogy az euró veszített a vonzerejéből, már nem trendi. Osztja ezt a véleményt? 

Nem. Az egész ország és elsősorban a gazdaság feltétlenül jól járt az euró bevezetésével. Természetesen az euró önmagában nem jelent megváltást, hanem – Olaszország vagy Görögország példáján okulva – azt, hogy továbbra is felelős gazdaságpolitikát kell folytatni. Szlovákia számos tekintetben az eurónak köszönheti jelenlegi gazdasági stabilitását, és a közös európai valutának a mindennapokban is kétségkívül sok előnye van, amit nem érdemes vitatni. Gondolom, az euróbevezetés konvergenciakritériumainak hiánytalan teljesítése után a közös fizetőeszközt egyelőre még nem használó uniós tagállamok is sok hajlandóságot fognak mutatni a csatlakozás iránt.