PÁLYÁZAT

Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) pályázatot hirdet Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon címmel emberjogi és érdekvédelmi ismeretekről szóló képzésben való részvételre. A képzésre Budapesten kerül sor 2005 tavaszán.

Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) pályázatot hirdet Kisebbségvédelem nemzetközi fórumokon címmel emberjogi és érdekvédelmi ismeretekről szóló képzésben való részvételre. A képzésre Budapesten kerül sor 2005 tavaszán. A program célja, hogy a kisebbségben élő magyar fiatalokat megismertesse a nemzetközi – amerikai és európai – jogvédelem eszközeivel, bemutassa a hatékony érdekérvényesítés (lobbizás) módszereit és fejlessze a fiatalok képességét a nemzetközi, regionális és helyi érdekérvényesítő eszközök kihasználására a kisebbségek jogvédelme érdekében.

A kétszer kétnapos képzés során a résztvevők emberjogi szakértők, egyetemi tanárok valamint döntéshozók közreműködésével első kézből szerezhetnek elméleti és gyakorlati ismereteket a nemzetközi kisebbségvédelemről. A résztvevők vállalják, hogy a képzés befejezésével minimum 6 hónapig tartó önkéntes munkát végeznek saját környezetükben az emberjogi sértések tényfeltárása terén a HHRF koordinálásával. Olyan érdeklődő és dinamikus fiatalok jelentkezését várjuk, akik tevékenyen részt kívánnak venni egy emberjogi hálózat működtetésében, amely hitelesen feltárja és dokumentálja a kisebbségek ellen elkövetett egyéni vagy közösségi jogsértéseket. A képzésben résztvevők száma maximum 8 fő. A képzés nyelve magyar és angol. A résztvevőknek napidíjat, szállást és étkezést biztosítunk.

Követelmények:

Magas szintű angol nyelvtudás és a kisebbségi kérdésben való naprakész felkészültség; különösen fontos az egyéni kezdeményező készség és az önálló problémamegoldó képesség; nyitott, dinamikus személyiség. A pályázati űrlap letölthető a HHRF honlapjáról a www.hhrf.org/kepzes2005 címről.

A pályázatokat két példányban postai úton a következő címre várjuk:

Magyar Emberi Jogok Alapítvány; Kossuth tér 4. II. em. 63/a 1055 Budapest; Magyarország

A borítékra írják rá: Képzés 2005. A pályázat beküldési határideje: 2005. február 5.

Az eredményről minden pályázót írásban értesítünk. A képzési programra március 1 és április 30-a között kerül sor. A képzést a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?