Pácolt tofu

Hozzávalók:
40 dkg tofu, 4 db friss tojás, 3 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál rizsbor, 1 evőkanál szaké, 1 csokor metélőhagyma, fél diónyi friss gyömbér, só, 1 evőkanál ecet.

Elkészítése:
Vágjuk a tofut négy egyforma, lehetőleg kocka alakú darabra, majd tegyük kis tálkákba.

Hozzávalók:

40 dkg tofu, 4 db friss tojás, 3 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál rizsbor, 1 evőkanál szaké, 1 csokor metélőhagyma, fél diónyi friss gyömbér, só, 1 evőkanál ecet.

Elkészítése:

Vágjuk a tofut négy egyforma, lehetőleg kocka alakú darabra, majd tegyük kis tálkákba. Csorgassuk egy kis edénybe a szójaszószt, rizsbort és a szakét, majd jól keverjük össze. Ha nehézkes a rizsbor és szaké beszerzése, akár el is hagyhatjuk őket a receptből. Tegyünk fel forrni egy közepes méretű lábasba vizet, ízesítsük sóval és ecettel. Ha felforrt, vegyük vissza a lángot annyira, hogy épp csak gyöngyözzön. Üssük fel egyesével a tojásokat egy csészébe, majd óvatosan öntsük a gyöngyöző vízbe. Főzzük addig, míg a tojások fehérje megszilárdul, de a sárgája még lágy marad. Lapátkanállal szedjük ki óvatosan, várjunk vele, míg kissé lecsepeg. Csorgassuk meg a tofukockákat a szójás szósszal, majd mindegyik tetejére tálaljunk a buggyantott tojásból. Szórjuk meg a tetejét összekarikázott metélőhagymával, majd reszeljünk rá a friss gyömbérből is. Tápláló, egészséges reggeli lehet belőle. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?