Nagymegyer. A Bartók Béla Iskolanapok részeként a napokban színvonalas megmérettetésre került sor.
Öveges-válogató Nagymegyeren
A verseny előkészítő, levelező szakaszába 10 alapiskola illetve nyolcosztályos gimnázium kapcsolódott be, a szombati válogatón 6 intézmény (Lakszakállas, Pozsonyeperjes, Gúta, Vágsellye, Nemesócsa és a házigazda Nagymegyer) 14 nyolcadikos tanulója vett részt. A fiataloknak számításos, gondolkodtató és jelenségelemző feladatokat kellett megoldaniuk a mágnesesség, az elektromosság, a mechanika és a mozgástan tárgyköréből, valamint fizikatörténeti ismereteikről is számot kellett adniuk. Az eredmények alapján Szlovákiát a Győrben megrendezendő Kárpát-medencei döntőn az első helyezést elért Farkas Ferenc (lakszakállas), a második Zsák Tünde (Vágsellye) és a harmadik Černý Dávid (Pozsonyeperjes) képviseli majd.
Nagy Teréz, a nagymegyeri alapiskola tanára, a válogató szervezője elmondta, sajnálatos módon a verseny iránt visszafogott az érdeklődés. Pedig a határon túli diákok a nehéz kezdetek után az elmúlt években felzárkóztak a magyarországi élmezőnyhöz. Míg nálunk a fizikatanításban az elmélet dominál, a magyarországi oktatási módszerek életszerűbbek, gyakorlatiasabbak. Egyebek között erre is jó például az Öveges József Fizikaverseny: a tanulókban a felkészülés során kialakítja a fizikai gondolkodásmódot – emelte ki Nagy Teréz. (as)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.