Óvakodjunk április elsejétől!

A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben elrendelte, hogy az esztendőnek azontúl január 1-jén kell kezdődnie. Ehhez képest az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat, majd – tekintettel a kettős költségre – az április elsejei ajándékozgatás egészen elsorvadt, értékes ajándékok helyett inkább tréfákat küldtek, s kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással ünnepelték meg. Illusztrálásaként ismertetünk egy régi, de sikerült áprilisi mókát. Szerzője Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia. Az áldozat: Gramont márki.

Március 31-nek éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháját. Minden egyes darabot felfejtettek, és megint összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarja húzni a nadrágját: nem fér bele. Riadtan nyúl mellénye után: nem tudja begombolni. Ugyanígy jár a kabátjával. Javában küszködik, amikor rányitja az ajtót az egyik cinkostárs: „Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!” A márkiról gyöngyökben hull a veríték; valóban borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtatnak, az orvos – szintén beavatott – vizsgál, receptet ír, és gondterhelten távozik. Szaladnak a recepttel a gyógyszerészhez, az visszaküldi, hogy nem érti... Nem is érthette, mert ez volt ráírva: „Accipe cisalia et dissue purpunctum... – Végy ollót, és vágd fel a mellényedet...”

A szokást újságok is átvették, mégpedig hol máshol, mint az abszurd humor hazájában: Angliában. A londoni Evening Star 1864. március 24-i számában a következő felhívást tette közzé: „Mához egy hétre az islingtoni mezőgazdasági csarnokban megnyílik az első szamárkiállítás! A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!” Az említett napon nagy tömeg gyűlt össze Islingtonban, ám nagy csodálkozásukra senki sem tudott semmilyen szamárkiállításról. A tömeg indulatai már a tetőfokra hágtak, mikor valaki elkiáltotta magát: Április elseje van! Az emberek, mit tehettek, nevettek és hazaszéledtek a szamárkiállításról, melynek attrakciói ők maguk voltak.

Nemcsak az újságok, hanem magánemberek is bolondját járatták a szájtáti tömeggel, híres például az „oroszlánmosdatás” története. 1860 március végén több ezer díszes pecséttel díszített meghívót kézbesített ki az Angol Királyi Posta. A meghívón szépen cirkalmazott betűkkel ez állt: A londoni Tower parancsnoksága tisztelettel meghívja önt a Fehér Kapunál rendezett évenkénti oroszlánmosdatásra! Időpont: 1860. Április elseje. Az említett napon óriási tömeg jelent meg a Tower előtt. Keresték a Fehér Kaput, ám hiába. Végre elhangzott a jól ismert kiáltás: Április Elseje!

A bolondjáratás, vagy áprilisjáratás kifejezése a magyar nyelv szerves részévé vált. A bolondjáratás népszokása Skóciában gyökerezik. Itt terjedt el az a hagyomány, hogy a jámbor ismerőst megkérik, szaladjon el egy üzenettel egy másik szomszédhoz. Mikor a szomszéd kibontja a borítékot, a következő üzenetet leli benne: „Áprilisnak elseje, küldd a maflát másfele!” A szomszéd, mint ki dolgát jól végezte, leragasztja a borítékot és megkéri a jámbort, hogy vigye el a levelet a következő szomszédnak. ĺgy folyik a játék, míg a „mafla” rá nem döbben, hogy a bolondját járatják vele.

Jókat kacaghatunk ezeken a naiv tréfákon, hiszen ma már a legkisebb gyermek sem esik bele a hagyományos csapdába, miszerint: hozzon a csarnokból egy liter galambtejet, vagy szalmaolajat, vagy szálka nélküli csukát. Ám mindenki hiszékeny a maga módján. Óvakodjunk április elsejétől! (ú)