Ötven évnyi fagyasztás után is működött a világ legöregebb spermája

k

A Sydney-i Egyetem kutatói világ legrégibb, 50 éve lefagyasztott spermájával ugyanolyan sikeresen termékenyítettek meg merinó juhokat Ausztráliában, mint frissen lefagyasztott hímivarsejtekkel.

Az egyetem közleménye szerint 56 nőstényt termékenyítettek meg az 1968-ból, négy kostól származó spermával, és közülük 34 hozott világra utódot, ami 61 százalékos eredményességi arányt jelent, a 12 hónappal korábban lefagyasztott spermiumok esetében szokásoshoz hasonlót.

A magas eredményességi mutató azt jelenti, hogy a folyékony nitrogénben lefagyasztott ondósejtek 50 évig is megőrzik megtermékenyítő képességüket.

Jessica Rickard kutató szerint valószínűleg a világ legrégebbi lefagyasztott ondójáról van szó, és egészen bizonyosan a legrégebbi olyanról, amelyből utódok születtek. A kísérlet kultúrtörténeti érdekességgel is szolgált, hiszen az újszülött bárányok ráncos bőrűnek tűnnek, ami megerősíti, hogy a múlt század közepén a tenyésztők a ráncos egyedeket szaporították, hogy minél nagyobb legyen a gyapjút adó bőrfelület. A ráncos merinók később kimentek a divatból, mert egyenetlen bőrük akadályozta a nagyüzemi birkanyírást.

(444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?