Őszintén szeretlek, Nagy Testvér!

George Orwell, azaz Eric Arthur Blair művében, az 1984-ben tűnt fel először a Nagy Testvér a képernyőkön. Az emberek azonban nem egy izgalmas valóságshow szereplőit láthatták, hanem egy középkorú férfi arcát, aki állandóan jelen volt életükben, hiszen a képernyő egyben kamera is volt. A könyvben leírt valóságshowban tehát kivétel nélkül az egész lakosság részt vett. Orwell 1948-ban írta meg ezt a művét, amikor számos európai országban végbement a kommunista hatalomátvétel. Szomorú jövőt fest: a regény egy olyan rendszerről szól, mely kizárólag a hazugságra és a terrorra épül. Az emberek háromféleképpen viszonyulnak hozzá: szenvednek tőle, de tudják, hogy a lázadás eleve lehetetlen, így apatikusak. Mások ugyancsak szenvednek tőle és fellázadnak, bár tudják, hogy biztosan belebuknak. Végül vannak olyan ostobák, akik nem szenvednek tőle, így hisznek benne. Az irányítók, a Belső Párt tagjai természetesen egészen más világban élnek. A történet főhőse a halálba induló lázadók csoportjába tartozik. Egyike a sok száz hivatalnoknak, akik a hivatásszerű történelemhamisítást végzik. Először csak naplót ír, maga sem tudja kinek, mi célból. Fokozatosan egy szerelem erősokszorozó adományával jut el addig, hogy többé nem azt kutatja, mi volt régen, mit hamisított meg a diktatúra, és hogyan működik az egész világra kiterjedő zsarnokság, hanem azt, hogy miért, kinek és mi öröme telik ebben. A bukás elkerülhetetlen, de nem is a testi kínzás bemutatása a legsokkolóbb, hanem az a kegyetlenség, ahogy módszeresen elpusztítják a lélek önállóságát és a személyes érzelmet, s a fogoly nemcsak addig jut el, hogy szabad akaratából belátja a 2+2=5 igazságát, nemcsak szerelmét tagadja meg, de módszeres önneveléssel ráveszi magát arra, hogy őszintén szeresse a Nagy Testvért. (szge, ú)