Véget ért egy álom. Így is lehetne jellemezni az immár harmadízben megrendezett Hanna-Hanna Művészeti Találkozót és Fesztivált. Az idén még sokszínűbb, érdekesebb és vonzó programokat kínált a négy nap.
Összhangban a természettel
Zene és környezetvédelem
Az egyes színpadokon Magyarország, Szlovákia és lényegében egész Európa underground stílust képviselő, magára valamit is adó művészei jöttek el és csaptak egy hatalmas bulit. A nyitónap a helyieké volt, ill. a felvidéki magyar underground hip-hop és breakdance mondhatni jeles képviselői szórakoztatták az érkezőket. Attila, Jakuza és MC Laren rendesen odatették magukat és még egy nyavalyás nátha sem akadályozta meg azt, hogy ne a maximumot nyújtsák a színpadon. Kiemelendő MC Laren fejlődése. Előadása egyre jobb, hangja tisztább, érettebb és önkifejezése is dicséretet érdemel. Magasztalás illeti a RAP’art’OAR banda előadását is. A hip-hop zene szívben lüktető ritmusára hangolták a maréknyi közönséget. S bár nem „teltház” előtt játszottak a fiúk, ám annál nagyobb sikert értek el a hallgatóság körében. Igazi groove és hamisítatlan beatbox színesítette a produkciót, majd a hip-hop zenei blokk végén a komáromi Kabin és Micro Tenors csapatokkal kiegészülve előadták a felvidéki hip-hop himnusznak is értelmezhető Száll a hír című számot, mellyel ismét bebizonyították a fiúk, hogy nem egymás ellen, hanem egymással közösen léphetnek csak fel az unalom és a közöny ellen. Ugyanilyen ütős volt a komáromi Outsiders breaktánc-csapat fellépése is. Vibráló energiájukkal magukkal sodorták a nézőket, akiknek iziben bizseregni kezdett a talpa és táncolni volt kedve. De aki más szórakozási formára vágyott, az is megtalálta a magának valót. Volt mód a csendes pihenésre éppúgy, mint a hangos szórakozásra. A szervezők különféle népi akciókkal próbálták idecsábítani az érdeklődőket. A képző- és iparművészekből sem volt hiány. Volt fafaragás, amelynek rejtelmeibe a gútai Tóth Rudolf segítségével nyerhettek bepillantást a kíváncsiskodók. A korongozást Fördős Tamás mutatta be, Rozmán Tamás a kőfaragás fogásait ismertette az érdeklődőknek, de volt üveg-, henna- és cérnafény-festészet, irodalmi ez meg az és sok-sok érdekesség.
Türelmesség a fák alatt
A szervezők és a résztvevők gondosan odafigyeltek a környezetvédelemre. Többször felszólították a szemetelőket. Minden nap előadással egybekötött interaktív környezetvédelmi bemutatókkal próbálták felhívni a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire, valamint megoldásokat kínáltak ennek védelmében. Megfértek egymás mellett a különféle nemzetiségek és nem volt különösebb összetűzés, nem származott probléma a hovatartozásból. A résztvevők belecsöppentek a kultúrák és nemzetek sokszínűségébe, és tapasztalhatták, hogy nem a különbözőség kap hangsúlyt, hanem az együvé tartozás, a mindenki egyenlő filozófia. Nem volt különösebb incidens, mert mindenki megértéssel és szeretettel közeledett a másikhoz és egy pillanat alatt képes volt a barátjává fogadni egy addig ismeretlen embert, valamint befogadni és elfogadni különféle kultúrákat és művészeti stílusokat. A szervezők ezzel az egyre nagyobb méreteket öltő művészeti találkozóval némiképp elérték az embereknél a türelmességet mások véleménye, vallása, világnézete, faji, nemzeti vagy szexuális hovatartozása iránt. Nem lehet ennél nemesebb cél! (borka)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.