Őssejtklinika nyílik Kaposváron

Kaposvár. Ma adják át Magyarország első komplex őssejtklinikáját. Tizenöt éves kutatómunka és bonyodalmas engedélyezési folyamat nyit ajtót a betegek reményének és a további kutatásoknak.

A vállalkozást megvalósító kaposvári Seffer-Renner Magánklinika vezetője, dr. Seffer István elmondta: az intézmény területén létrehozott komplex őssejt-laboratórium kutató, tároló és terápiás célú őssejtek előállítására is egyaránt alkalmas lesz.

– A legmagasabb nemzetközi minősítésnek megfelelően mű?ködik majd a steril labor, amelyben őssejteket, főleg embrionális őssejteket állítunk elő, és amelyeket mínusz 190 fokon tárolunk – tette hozzá az ismert plasztikai sebész. Amit még megtudhattunk: mindössze néhány hetes, abortuszon átesett embriókból származnak a már meglevő őssejtek. A még nem differenciálódott embrionális őssejtek számos, ma még gyógyíthatatlannak tartott betegségnek állhatják útját, így az életminőség jelentős javulása várható e módszer alkalmazásával. A kaposvári őssejtklinika az IRM Magyarország Zrt. társtulajdonosa lesz, hasonlóan felszerelt laboratórium az információk szerint Svájcban működik.

Őssejtbeültetésre mindeddig Kínában adódott reális lehetősége a betegeknek, ám az ott javasolt négy kezelésért mintegy 3 millió koronányi összeget kell fizetni. Seffer doktor az anyagi feltételekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám az bizonyos, hogy az említett összegnek csak töredékébe kerül majd a kaposvári kezelés. A munkában részt vevő kutató- és orvoscsoport tagjai a világ különböző részeiről érkeznek; köztük lesz az Egyesült Államok fő transzplantátora, az őssejtkutatással foglalkozó bangkoki vezető akadémikus, egy kijevi és egy New York-i akadémikus, Magyarországról több neves professzor, valamint meghívást kapott a Tudományos Felügyelő-bizottság néhány neves kutatója.

Az önmagában szenzációt jelentő eseményt mintegy 15 éves kutatómunka előzte meg, amely a gyakorlati orvosi praxis során újabb és újabb megerősítést adott Seffer doktornak: a plasztikai sebészetben alkalmazott kezelési módszerek során hihetetlen eredmények érhetőek el az analóg – saját őssejtek – átültetésével. Mindezeket a beteg testrészekről készített előzetes és végleges felvételek is igazolják. A tapasztalatok alapján Seffer István céltudatosan nyolc éve foglalkozik a téma tudományos megközelítésével, s két éve a napi műtéti tevékenység mellett az őssejtkutatás területét célozta meg. Mint mondja, munkája azonos a hobbijával, így válhatott számára megállíthatatlan folyamattá a hamarosan megvalósuló orvosi újdonság.

Csoda vagy reménysugár – milliók bíznak a ma még visszafordíthatatlannak bélyegzett betegségek gyógyításában. Az őssejt kutatása és a kezelések kérdésköre azonban megosztja a világ legfejlettebb országainak tudósait, politikusait, erkölcsi, etikai vagy vallási okokból is. Európa államai ugyancsak eltérő választ adnak az őssejttel történő tevékenységekre. Magyarországon az embrionális őssejt kutatásnak jelenleg nincs jogi akadálya. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?