Őrült bikafuttatás

Amíg azonban Pamplonában jól megtervezett koreográfia alapján zajlik a bikafuttatás, addig Huamantlában őrült „fiesta” részese a több tízezer látogató és résztvevő. Ezt a statisztika is alátámasztja: az idei Huamantlada mérlege: 2 halott, 3 életveszélyes és további 53 könnyű sérült.

Szépen feldíszített, tipikus mexikói kisváros fogad, amikor az ötvenedik Huamantládára, azaz a mexikói bikafuttatásra a Tlaxcala állambeli városkába érkezem. Már jól előre felkészítettek, hogy itt valami gyökeresen mást fogok látni, mint Pamplonában. A Huamantlada ugyanis arról szól, hogy a nézők közül bármikor bárki a bikák elé „vetheti magát”, bármelyik pillanatban bekapcsolódhat az őrült és életveszélyes játékba.

Huamantlában a bikák nem egyszerre és egy irányban, hanem a város utcáinak hét elkerített területén oda-vissza futkároznak, egyes elkerített területeken átlagosan kettő, de van, hogy három bika is található. Sőt, egyes területeket összenyitnak, engedik a bikákat az egyikből a másikba átfutni, hogy még tovább növeljék az izgalmat és a veszélyt. Az idén egyébként tizenöt, egyenként átlagosan ötszáz kilós állatot engedtek az utcákra.

A legtöbb ember számára a fesztivál már délelőtt elkezdődik, tequila- és sörivás közepette foglalják el az utcák két oldalán a fából tákolt állványokon a kilátást igen, biztonságot abszolút nem nyújtó helyeket. Ezrek várják a kezdést a háztetőkön is. És persze, nagyon sokan az utcán, alkoholtól vagy barátok buzdításától fűtötten, melegítőben, rövidnadrágban vagy épp farmerban, westerncsizmában és piros kendővel a kézben várják a bikákat. Dél előtt pár perccel eldördülnek a kezdetet jelző lövések, a szivar- jégkrém- sör- és kalapárusok visszavonultak, a bikák pedig megindultak az alkalmi matadorok felé. Én ekkor az egyik fatákolmányon élesítem a fényképezőmet, hogy minden izgalmas pillanatot megörökítsek. Bika fut, farmeros ugrik, másik kendőt ráz, a harmadik pedig a két utcarészt elválasztó, vízszintes rudakból álló kerítésen próbál átmászni, mert a másik oldalon is jön a bika. A fiú mászik a rácson, de nem ér át, mert hirtelen a kerítés, a rács másik oldalán is megjelenik a bika, és futtából hatalmasat szúr a fiú hátába, aki legalább öt métert röpül, és a földön mozdulatlanul marad, fejéből ömlik a vér. A nézők sikítanak. Az elsősegély vagy két percig nem fér hozzá, mert egyik oldalról sem tántorítanak a bikák, de aztán végül valaki odaugrik és elcsalja onnan az egyiket, amelyik aztán továbbfut, és eltűnik a keresztutcában. A fiút nagy nehezen – a tömegen keresztül – kihúzzák, később kiderült, nem tudtak rajta segíteni. Meghalt. Rettenetes pillanatokat élek át, mivel a tragédiát a digitális fényképezőm rögzítette, de mindenki más is így érez, aki látta az esetet. A mellettem levő négyéves kisfiú a nadrágjába vizel, mások remegnek. Én is. Aztán két percen belül – bikaveszély persze még van, csak épp a bikák a másik keresztutcában riogatják a népet – a show folytatódik. A cigi- és sörárus fiú jelenik meg az utcán mosolyogva, és oldja a hangulatot egy percig, amikor a bikák újra a mi utcánkban jelennek meg. Önjelölt matadorok ugrálnak be a nézők közül, az egyik Beckham-mezzel, másik meg kalapjával ingerli a bikákat, több kevesebb-sikerrel. Az egyik megmenekül, a másikat felökleli a bika, de kimászik a kerítésen kívülre, ahol ellátják. A fiú mosolyog: a bika csak a lábát szúrta meg. Aztán újabb életveszélyes szituáció alakul ki: a kerítésnél, ahol a fiú az előbb meghalt, egy másik ember „ragad” két bika közé. A bikák megállnak, mert a potenciális áldozatot nem látják: ő ugyanis mozdulatlan maradt. Azaz majdnem, mert hihetetlen lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve a bikák közt, a földön fekve kortyolgat a söréből. Közben egy farmeres önjelölt matador elvonja az egyik bika figyelmét, így a srác megmenekül. A „matador” vagy két-három percig játszik a bikával, a közönség ujjongása és éltetése közepette. Aztán még két-három embert öklel fel a bika, de ez már akkor történik, amikor vagy ötvenen állnak a bika elé, mert időközben az alkohol beléjük is bátorságot töltött. A bikákat végül lasszóval fogják be, a nézők legtöbbje pedig az idén is elégedetten távozik: láttak izgalmat, vért, emberi és állati teljesítményt, rettenetet és vidámságot.

Mexikó, 2003. november