Bármennyire is fáj tudomásul venni, kedvencünknél is elérkezik az a pillanat, amikor elszaladnak fölötte az évek és megöregszik. Ilyenkor sok szempontból változtatni kell szokásainkon, és másféle bánásmódban kell őt részesítenünk.
Öreg kutya nem vén kutya
Szomorú érzés belegondolni, hogy megveszünk egy édes kölyökkutyát, gondozzuk, ápoljuk, felneveljük, megtanítjuk dolgokra, és megszokjuk, hogy egy fürge, jókedvű, vidám kutya vesz körül bennünket. Azzal viszont nem igazán számolunk, hogy kedvencünk is megöregszik – ráadásul sokkal hamarabb, mint egy ember – és már nem lesz olyan energikus, fürge és egészséges, mint azelőtt. A kutyáknál is vannak jelei az öregedésnek, melyek szemmel láthatóak. Főleg a sötét szőrűeknél látványosabb az őszülés, ami már korábban is bekövetkezhet, tehát ez még nem jelenteni feltétlenül azt, hogy nagyon idős a kutya. A szőre elvékonyodik és kiszárad. A különböző külső ingereket lassabban dolgozza fel az idegrendszerük, így lassabban reagálnak dolgokra. Romlik a látásuk és a hallásuk, fájhatnak az ízületeik.
Némelyik kutya sajnos teljesen megsüketül. A bőrük elveszíti a rugalmasságát, s már az izmaik sem a régiek, testük gyengébb lesz. Persze, az öregedés nem minden kutyánál jelentkezik egyformán, ez egyénenként változik. Kezdetben még észre sem vesszük az első jeleket. Az idős kutya különleges, az addigitól eltérő bánásmódot igényel, ha tudunk, figyeljünk erre oda. Más táplálékot adjunk neki, ha fésüljük, gyengéden tegyük azt, legyünk türelmesebbek és elnézőbbek vele! Egy öreg kutyának nyugodt életre van szüksége, ne erőltessünk semmit, amit nem szívesen csinál.
Táplálás – az öreg kutya érthetően kevesebbet mozog, így nem tudja úgy megemészteni a táplálékot, mint azelőtt. A vese és a máj sem méregtelenít olyan mértékben, ez az oka annak, hogy szükséges megváltoztatni az étrendjét. Ezzel kapcsolatban kérjünk tanácsot az állatorvostól!
A szem ápolása – rendszeresen mossuk meg nedves vattával a kutya szemét, töröljük ki a csipát, ezzel is könnyítjük a látását.
A fül ápolása – ellenőrizzük valamivel többször a kutya fülét belül, mert a felgyülemlett zsír fertőzést okozhat. A tisztítását, ha nem tudjuk szakszerűen elvégezni, bízzuk inkább állatorvosra!
ĺzületek gondozása – említettük, hogy az idős kutyusnak fájnak az ízületei, mivel az ízületi folyadék kiszárad, és ez bizony gyulladást okoz, ez vezet fájdalomhoz. Főként a nagytestű kutyáknál gyakori ez a probléma. Ha nem mozog eleget, fekvő helyzetben hajlítsuk be a lábát, és finoman, óvatosan masszírozzuk meg az izmokat és az ízületeket!
Fésülés – az idős kutyák már nem tisztogatják magukat olyan mértékben, mint fiatalon, mert már nem annyira hajlékonyak. Ezért puha kefével óvatosan keféljük át az állat szőrét. Mivel a bőre vékonyabb és érzékenyebb, nagyon óvatosan bánjunk vele.
Igaz, hogy megöregszik kedvencünk, de szeressük őt ugyanúgy, mint azelőtt, és legyünk hozzá nagyon türelmesek. Ő azért ugyanolyan hálás lesz, még ha nem is tudja olyan ugrálással vagy futkározással azt a tudtunkra adni. Idős korában ugyanúgy felelősek vagyunk érte, mint kölyökkutyaként. De azt hiszem, ezt egy igazi kutyatartónak nem is kell elmondani. Egy a lényeg: élvezzük egymás társaságát addig, amíg lehetőség van rá! Hidd el, egy öreg kutya ugyanolyan sok örömet tud szerezni nekünk, mint egy fiatal. (s, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.