Orania, a világ egyetlen fehérrezervátuma

A fehérek biztonsági berendezésekkel bástyázzák körül magukat Dél-Afrikában Reuters-felvételA cselédek és fizikai munkások is fehérek, és nem gazdasági okai vannak, hogy színes bőrű emberek nem élnek a településen.

A hatszáz itt élő afrikaner saját maga döntött úgy, hogy az elszigetelt sivatagi közösségben jobban érzi magát, mintha más nemzetiségűekkel kellene együtt élnie. A helység vezetői nem ismerik el a dél-afrikai államot, Oraniát hivatalosan nem is önkormányzat vezeti. Az árukat „exportálják” Dél-Afrika más részeibe. A település magánterületen fekszik, amit egy Carel Boshoff nevű úr vett meg az Orange folyó partján 1990-ben.

Orania lakosai azért költöztek ide, mert úgy érezték, hogy nem tudnának másképpen igazi afrikanerként élni a demokratikus Dél-Afrikában. De mit jelent az „igazi afrikaner” kifejezés? Jelentheti egyszerűen azokat a dél-afrikai fehéreket, akiknek a holland és egyes afrikai nyelvek keverékéből kialakult afrikaans az anyanyelve – ám Orania lakossága mást ért alatta. Számukra Orania nem kevesebb, mint az afrikaner nemzeti mítosz utolsó védőbástyája.

Az általuk képviselt szélsőséges afrikaner nacionalizmus a vallási és nyelvi közösség, illetve a rasszizmus furcsa keveréke. Orania nemcsak az apartheid időszakára emlékeztet, az afrikanerek történetének korai állomásai is felismerhetők benne. Orania nagyon is modern: az oraniai gyerekek már az első osztályban is számítógépen írnak iskolatábla helyett, a sivatagot az Izraelből importált legújabb öntözési technikákkal művelik meg. A település mégis a XIX. századi afrikaner (búr) telepesek vadnyugati életmódját idézi fel.

Már 1835-ben elindult tízezer afrikaner telepes ökrös szekéren a fokvárosi brit gyarmatról, hogy az őslakossággal és az elemekkel megküzdve független államot alapítson. Ez volt a Groot Trek, a nagy menetelés, az afrikaner történelem legfontosabb eseménye, az apartheidrendszer alapjául szolgáló ideológia is ide vezethető vissza.

Az afrikaner kiválasztott nép, amelyet isten kivezetett fokvárosi angol fogságából, majd – a zuluk felett aratott 1838-as döntő csata után – szövetséget kötött vele. Az apartheid nem egyszerűen a fehérek uralma volt a feketék felett, hanem a holland református valláshoz tartozó afrikaner nép tiszta faji közössége, ahol még az angolul beszélő fehérek sem lehettek elvileg első osztályú állampolgárok.

Az apartheid ideológusa, Hendrik Verwoerd szerint a más „fajú” népeket nem feltétlenül kínozni, nyomorba dönteni és politikailag elnyomni kellett, hanem kiszűrni és elválasztani a tiszta afrikanerektől. Az erőszakos diktatúra azért alakult ki, mert a színes bőrűek ellenállást tanúsítottak – érveltek a rendszer képviselői. 1994 után Dél-Afrikában mindenütt leszedték a Verwoerd-szobrokat, az apartheid ideológusának szobra azonban központi helyet kapott Oraniában.

Az afrikaner nemzetiség etnikailag és nyelvileg vegyes csoportból alakult ki (többek között hollandokból, francia hugenottákból és németekből), nemzeti önazonosságukat mindvégig az egyszerű jelképek és a közös ellenségkép fejezte ki legjobban. A színes bőrű afrikaiak jelenléte természetesen mindvégig segített megmutatni, tulajdonképpen ki is számít afrikanernek: nemcsak más kinézetük miatt, hanem azért is, mert vagy háborús ellenségek voltak, vagy más társadalmi osztályt alkottak.

Emellett az angolul beszélő fehérek is ellenségnek számítottak. Az afrikanerek a britekhez képest általában szegények voltak, illetve ellenezték a britek liberalizmusát a rabszolgakérdésben (magyarul ők makacsabbul ragaszkodtak az olcsó afrikai munkaerőhöz, mint a britek).

Az apartheid alatt megfordult a helyzet, a hatalom ekkor már főképp az afrikanerek kezében összpontosult, és a fekete munkaerő kiaknázására is megvolt minden lehetőségük. Ekkor jött el a pillanat, hogy az identitást alátámasztó másságot az élet minden területén érvényre juttassák. Az apartheid szó szerint is különélést, elszigetelést jelent, a hatalmi gépezet fő feladata az volt, hogy az élet minden területén fizikai határvonalat húzzon a „faji” csoportok között.

Az oraniai közösség léte is ezzel az ideológiával magyarázható, csak az arányok fordultak meg. Az apartheid alatt az afrikai lakosságot kényszerítették zsúfolt rezervátumokba, ahol elvileg saját államukban éltek a fehérek Dél-Afrikáján kívül, és a bantusztánokban Pretoriát nagykövetség képviselte. 1994-ben a lakosság többségét adó afrikaiak vették át a dél-afrikai állam irányítását, és néhány afrikaner inkább maga vonult rezervátumba, mintsem közösködött volna velük.

– Orania kivételes eset Dél-Afrikában – magyarázza Hannelie van der Merwe Johannesburgban élő, afrikaner nemzetiségű egyetemista. – Az ország négy és fél millió fehér lakosából mindössze hatszázan élnek Oraniában. Az afrikanerek többsége nem gondolja azt, hogy kiválasztott néphez tartozna. Különösen a legfiatalabb afrikaner generáció gondolkodik egészen másképp a nacionalizmusról, mint az akár csak 5-10 évvel idősebbek. Mi már nemcsak fehérekkel jártunk iskolába, az apartheid nem hagyott olyan mély nyomokat életünkön – magyarázza. – Viszont ahogy távolodunk a városoktól, a vidéki farmokon egyre több, az oraniaiakhoz hasonló gondolkodásmódú embert találunk. Ennek legfőbb oka szerintem a félelem: egyre több farmert gyilkolnak meg a birtokukra betörő rablók. A fehér farmerek attól tartanak, hogy a kisemmizett és elűzött zimbabwei fehérek sorsára jutnak. Ez a félelem okozza a jobboldali gondolatok terjedését.

Van der Merwe szerint a szélsőséges nacionalizmus helyett ugyanakkor nehéz egy modern afrikaner identitást kialakítani. – Nem tudom, hogy a mai afrikaner gyerekeknek hogyan magyarázzák szüleik származásukat – mondja. – Az afrikanerek történetében mindig is voltak emberek, akik bármilyen nélkülözésre hajlandóak voltak azért, hogy saját földjükön élhessenek, saját szabályaik szerint. Az oraniaiaknak ma is ez a legfontosabb, de ezzel kisebbségben vannak. A kérdés, hogy ehelyett mivel tudnak majd a fiatal afrikanerek azonosulni.