Öngyilkos lett a japán őssejtkutatási botrány egyik fő érintettje

Tokió |

<p>Felakasztotta magát munkahelyén Szaszai Josiki tekintélyes japán tudós, egy úttörő jellegű őssejtkutatásról januárban közzétett, ám később hamisnak bizonyult és ezért visszavont tanulmány társszerzője.</p>

Az 52 éves biológiaprofesszornak a lépcsőház korlátjáról lógó élettelen testét kedden reggel találták meg a Riken japán állami kutatási szervezet kobei fejlődésbiológiai intézetében. Azonnal kórházba szállították, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A rendőrség szerint három búcsúlevelet hagyott maga után, mindegyiket kutatótársainak címezte, közülük az egyiket a kutatás meghamisításával vádolt beosztottjának, Obokata Harukónak, a tanulmány vezető szerzőjének. A tanulmány társszerzőit, köztük Szaszai Josikit, a kobei intézet helyettes vezetőjét, nem találták vétkesnek hamisításban, ugyanakkor a Riken házon belüli vizsgálata elmarasztalta Szaszait, amiért a kutatócsoport felügyelőjeként nem ellenőrizte az adatokat.

Kollégái szerint Szaszai a botrány kitörése óta lelki tanácsadásra szorult, és kijelentette, hogy "mélységesen szégyelli magát" a történtekért. A Riken kutatócsoportja a 30 éves Obokata Harukóval az élen januárban a Nature című rangos tudományos folyóiratban arról számolt be, hogy olcsó és gyors eljárást fejlesztett ki az embrióéhoz hasonló pluripotens őssejt előállítására egerek véréből. Állításuk szerint az úgynevezett STAP-sejtek felfedezése a személyre szabott gyógyítás új korszakát jelentheti, olcsóbbá, gyorsabbá és biztonságosabbá teheti az őssejtek előállítását.

Hamarosan kétségek merültek fel a tanulmány hitelességét illetően, és a Riken vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy a kutatás vezető szerzője, Obokata a jobb eredmény felmutatása érdekében meghamisította a kutatási adatok egy részét. A vizsgálat nyomán a Nature, amely a világ egyik legbefolyásosabb tudományos folyóirata, a kutatókkal egyetértésben, "kritikus hibákra" hivatkozva július elején visszavonta a tanulmányt.

A hamisításért felelőssé tett kutató, Obokata Haruko továbbra is a kutatóintézetben dolgozik, szigorú felügyelet mellett ismétli meg éppen a vitatott kutatást, amely szerinte az adatokkal való manipulálás ellenére valós eredményeket hozott. A kutató munkáját két kamerával figyelik napi 24 órában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?