<p>Jutalmat ad a jó magaviseletű gyermekek után egy olasz vendéglős.</p>
Olcsóbban ehet, akinek jól viselkedik a gyereke
Antonio Ferrari, akinek az észak-olaszországi Padovában van egy jobbfajta étterme, 5 százalék kedvezményt ad azoknak a vendégeknek, akiknek a gyerekei nem rendetlenkednek és hangoskodnak az ebéd alatt, hanem jól nevelten viselkednek mindvégig.
A vendéglős elmondta a dpa német hírügynökségnek, hogy a jól nevelt gyermekek után járó kedvezmény ötlete egy alkalommal fogant, amikor négy felnőtt hat, 4-6 év közötti gyermekkel ebédelt nála, és a kölykök nyugodtan végigültek több órát, nem játszottak az étellel, nem szaladgáltak az asztalok közt, nem bújócskáztak, nem léptek hirtelen a pincér lába elé. Úgy döntött, hogy cserébe elenged a számla végösszegéből 5 százalékot, így a 265 eurós számla 13,50 euróval lett kisebb. A rabatt azóta is jár a jó magaviseletű gyerekek után.
A szokatlan árengedmény kifizetődő marketingfogásnak bizonyult az étterem számára, a vendéglős szerint azonban az akció a gyerekek és szüleik számára is egyfajta játék, egy megoldandó kihívás.
A kedvezménynek vannak bírálói is, akik szerint nem helyénvaló pénzzel összekötni a jó magaviseletet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.