A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Régészeti, valamint Klasszikus és Szemita Filológia Tanszéke nyílt napot tart 2006. december 15-én (péntek) 13-tól 18 óráig (Gondova u. 2, 818 01 Pozsony, 324 és 339 számú ajtó, tel. 02/59339-423, ill.59339-389, -285, e-mail: kksf@ fphil.uniba.sk, klarch@fphil.
Nyílt nap az egyetemen
Az ókori görög és római kultúra, művészet és filozófia tanulmányainak több évszázados tradíciója van szerte a világon, mivel ezek alkotják az európai civilizáció egyik alapkövét. Ha ön is meg szeretne ismerkedni az antik szobrokkal, építészettel vagy a mindennapi használati tárgyakkal – mint például kerámiával, ékszerekkel vagy fegyverekkel, szívesen várják a klasszikus régészet tanulmányi programján. A tanszék hallgatói és tanárai, valamint az érdeklődők ezeket nem csak művészeti tárgyakként, a kulturális, társadalmi és ökonómiai kontextus részeként fogják tanulmányozni. Akit viszont jobban vonz a nyelv, melyet Homérosz vagy Ovidius használt, az megpróbálhatja a klasszikus filológiát. Ez a klasszikus nyelvek tanulmányain kívül magába foglalja az eredeti szövegek olvasását, elemzését, értelmezését és fordítását, ugyanúgy, mint a görög és római irodalmat, avagy az antik világ politikai és kulturális történelmét. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.