Nőtt az indonéziai földrengés áldozatainak száma

földrengés indonézia
Jakarta |

Az indonéziai hatóságok hétfői összesítése szerint legkevesebb 16 ember halt meg és 355 sebesült meg a délkelet-ázsiai ország Lombok szigetét előző nap megrázó földrengésben. Eközben több száz hegymászót próbálnak kimenekíteni, akik a szigeten található Rinjani vulkánon rekedtek.

A természeti csapás a népszerű üdülőparadicsomtól, Balitól keletre lévő szigeten történt. 

A vasárnapi rengés erőssége 6,4-es volt, és több mint 270 utórengés követte az indonéziai meteorológiai és geofizikai ügynökség jelentése szerint. A rengés epicentruma a sziget északi részén található Mataram városától 50 kilométerre északkeletre, 7 kilométeres mélységben volt az amerikai földtani intézet szerint. Szökőárveszély nem állt fenn, mivel a rengés középpontja nem a tengerben volt.

 A földrengés mintegy 1500 épületben okozott kárt.

Sutopo Purwo Nugroho, az indonéziai katasztrófavédelem szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy közel 5000 embert kellett biztonságba helyezniük menedékszálláson, miután összedőlt a házuk, valamint az utórengésektől tartva.

A legtöbb áldozat a ráhulló betondarabok alatt vesztette életét vagy sérült meg.

A halálos áldozatok között van egy 30 éves malajziai nő is, aki a Rinjani vulkánt akarta megmászni. 

A földrengés nagy földcsuszamlást indított el a Lombok szigetén található aktív vulkánról, ami a hegyhez vezető egyik hídban is kárt tett. Emiatt csaknem 700 hegymászó rekedt a vulkánon, köztük legkevesebb 200 külföldi.

Sutopo elmondta, hogy a hatóságok hétfőn megkezdik a hegyen rekedtek evakuálását.

Joko Widodo indonéziai elnök hétfőn felkereste a földrengés sújtotta területek lakóit, akiknek megígérte, hogy a kormány 50 millió rúpiát (egymillió forintot) ad újjáépítésre minden egyes családnak, amelynek hajléka megsemmisült a földrengésben.

Indonéziában gyakoriak a földrengések, mivel az ország szeizmikusan aktív zóna, az úgynevezett Tűzgyűrű felett helyezkedik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?