Nők bibliája címmel adtak ki könyvet teológusnők

Nők bibliája

La Bible des femmes (Nők bibliája) címmel jelentetett meg könyvet mintegy 20 feminista teológusnő, aki belefáradt abba, hogy a szentírást használják a nők elnyomásának legitimizálására. A kezdeményezést Genfben Elisabeth Parmentier és Lauraine Savoy, a Kálvin János által több mint négy évszázada (1559-ben) alapított teológiai fakultás két tanára indította el.

 

„Azt tapasztaltuk, hogy nagyon kevéssé ismerik a bibliai szövegeket, sokan egyáltalán nem is ismerik, vagy azt hiszik, hogy teljességgel idejétmúltak, és egyáltalán nincsenek összhangban az olyan mai értékekkel, mint az egyenlőség” – magyarázta az AFP francia hírügynökségnek a 33 éves Lauriane Savoy. A cél tehát az volt, hogy „bebizonyítsuk: a feminista értékek és a bibliaolvasás teljességgel összeegyeztethető” – tette hozzá.

A két genfi protestáns teológusnő, akikhez rövidesen csatlakozott a kanadai katolikus Pierrette Daviau is, aki megszervezte a különböző földrajzi, vallási és nemzedéki hátterű munkatársnőkből álló csapatot.

„Ökumenikus módon akartunk dolgozni, hogy bemutassuk a nők sokszínűségét – hangsúlyozta az 57 éves Elisabeth Parmentier. A csoportban vannak több francia nyelvű országból érkezett katolikusok és különböző protestáns egyházak képviselői. A Nők bibliájával egy hasonló című alkotás, a Woman’s Bible előtt is tisztelegni akartak a szerzők, amelyet 1898-ban jelentettek meg Elizabeth Cady Stanton amerikai szüfrazsett vezetésével, akit már akkor felháborított a biblia férfipárti értelmezése.

„A fejezeteink a keresztény hagyomány tévedéseit, az elkendőzéseket, a tendenciózus fordításokat, a részleges értelmezéseket, a patriarchátus nyomait kutatják, amelyek a nőket sújtó számos korlátozáshoz, sőt tilalomhoz vezettek” – magyarázták a szerzők.

Lukács evangéliumának egyik fejezetében, amelyben két nővér, Márta és Mária fogadja Jézus látogatását, az áll, hogy Márta biztosítja a „szolgálatot”, amit úgy fordítottak, hogy ő szolgálta fel az ételt, holott a diakonia görög szónak más jelentései is lehetnek, például azt is jelentheti, hogy diakónus volt.

Egy másik feminista példa Mária Magdolna vagy Magdalai Mária alakja. „Ez a női alak tér vissza a legtöbbet az evangéliumokban” – emlékeztetett Lauriane Savoy. „Jézussal marad akkor is, amikor az meghal a kereszten, amikor minden férfi tanítványa fél, ő az, aki elsőként a sírba lép és felfedezi a feltámadást. Alapvető személyiség, pedig Jézus lábai előtt térdelő rossz hírű nőként írják le, a legutóbbi fikciók szerint pedig Jézus mátkája volt” – mutatott rá Lauriane Savoy.

A teológusnők arra is ügyeltek, hogy megfelelő szövegösszefüggésbe helyezzék a szövegeket, újraolvasták Szent Pálnak a születő keresztény közösségekhez írt leveleit, ezekben ugyanis olyan részek vannak, amelyeket könnyen lehet radikálisan nőellenesnek olvasni.

A teológusnők különböző témák – a test, a csábítás, az anyaság, az alárendeltség – szerint is áttekintették a bibliát. A könyv végén Mária, Jézus anyja szólal meg.

A szexuális zaklatásokat leleplező, a feminista harcot ismét előtérbe helyező #MeToo kampány idején „minden fejezet a nők egzisztenciális kérdéseivel foglalkozik, olyanokkal, amelyek ma aktuálisak” – hangsúlyozta Elizabeth Par­mentier. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?