Nevünkben viseljük a sorsunkat

Családnevünket örököljük, keresztnevünket azonban megszületésünk után kapjuk. A figyelmetlen szülői döntéssel nem kívánt kellemetlenségnek tehetjük ki a rosszul választott keresztnév későbbi viselőjét.

A régi latin mondás azt tartja: Nomen est omen, magyarán, nevünkben viseljük a sorsunkat. Ez természetesen átvitt értelemben igaz. Ha a név nem is határozza meg az ember sorsát, de érzelmi, lélektani szerepe kétségtelenül van az egyén életében.

A vezetéknevünket magunkkal hozzuk, jóllehet ezen is változtathatunk, magyarosítással, névváltoztatással. Volt idő, amikor az idegen vagy idegen hangzású neveket tömegesen változtatták át másra. Majd olyan időszak is következett, amikor a nemesi nevek végén az y helyett az i alkalmazásáért fordultak az illetékes szervekhez. Ma viszont vannak, akik épp az ellenkezőjét kérelmezik.

Ellentmondás forrása, hogy míg az öröklött vezetéknév többé-kevésbé adott, a keresztnév a szülői döntésen múlik. A dolog természeténél fogva az érintett ebbe nem szólhat bele, mégis neki kell egy életen át azt viselnie, hacsak utólag nem változtat. E sajátos szituációban akarva-akaratlan felmerül a szülői felelősség, ítélőképesség, hogy ne csak hangulati, érzelmi alapon válasszunk nevet a gyermekünknek. A józan mérlegelés e téren is fontos, hiszen a keresztnév szerencsés vagy szerencsétlen megválasztása a gyermek további sorsára hatással lehet.

Tapasztalható, hogy a gyermekeket az óvodában vagy az iskolában a nevük miatt csúfolják, gúnyolódnak rajtuk. Korunk hírességei, közéleti szereplői között is akadnak, akiknek fiatalkorukban meg kellett változtatniuk a keresztnevüket, mert a vezetéknévvel öszszekapcsolva nevetséges, sőt – esetenként – kellemetlen képzeteket keltett.

Divatos filmek, leginkább a folytatásos teleregények, szappanoperák nyomán sok gyermeket ezek szereplőiről neveztek el. ĺgy lett sok száz magyar Dzsenifer, Dzsoni, Eszmeralda, Izaura, Dzsenifer, Dzsesszika, Szandokán, Brendon, Krisztofer, Vinetú, Brájen és Kevin.

Milyen érzelmet sugall a név?

A név szerepet játszhat már a gyermekkori pszichés problémákban is, hiszen akit csúfolnak, az többnyire vagy agresszivitással válaszol, vagy visszahúzódó lesz, kisebbségi érzet alakul ki nála, ami későbbiekben is befolyásolja a személyiségét. A szülőknek gondolniuk kell arra: az édes csöppséghez illő név vajon később, felnőtt korban nem okoz-e komikus helyzetet. Vannak nevek például, amelyek illőek és bájosak egy kisleánynak, de furcsákká válnak, amikor esetleg termetes, idős asszonyság viseli.

A nevek kiválasztásánál célszerű azt is figyelembe venni, hogy – a vezetéknévvel együtt – mi a név hangulati hatása. Ebben nagy szerepe van a nevekben lévő magánhangzóknak. A sok mély magánhangzós vezetéknévhez ne válaszszunk mély magánhangzós keresztneveket, mert komorságot, szomorúságot, negatív érzelmet sugallna! Hasonlóképpen ajánlatos a mássalhangzó-torlódást is elkerülni. Az idegen, sokszor szintén nehezen kiejthető vezetéknevek esetében ugyancsak megfontolást érdemel a megfelelő keresztnév kiválasztása. Minél bonyolultabban hangzó a vezetéknév, annál indokoltabb az egyszerű, sőt a más nyelvekben is használatos keresztnév: a Mária, Katalin, Éva vagy a Péter, István, András. Ám az már furcsán hangzik, amikor az idegen nevekhez mostanában újból divatossá vált régi magyar neveket társítanak: Emesét vagy Botondot, Hunort vagy Leventét. Az sem szerencsés, ha például az utóbbit egy vézna, kistermetű férfi viseli. (m)

A keresztnevünk kezdőbetűje is meghatározó. Nézze meg, mire utal az öné!

A erőről, akaratról és uralkodásról árulkodik

B érzelmi beállítottságú, gyakran nem hisz a saját szemének sem

C erős hajlama van a mély lelki élményekhez

D munkásság, szorgalom, állandó fejlődés jellemzi

E nagyfokú vitalitás, ügyesség, gyakorlottság van birtokában

F érzékenysége nagy, alkalmazkodó képessége kiváló

G titokzatosság, rejtelmesség jellemzi, sokan tartanak tőle

H rendszeresség hiánya, a másik oldalon viszont becsvágy lép fel

I túlérzékenység, feszültség léphet fel rendszeresen az életében

J intelligenciája magas, művészi hajlamát nem biztos, hogy felismeri

K nagy inspiráció hajtja, szinte mindent elér az életben

L kicsinyesség, szőrszálhasogatás, de az egészséges megítélés és a nagy leleményesség is megvan benne; sokszor szélsőséges

M szorgalmas, de állandóan aggodalmaskodik

N hatalmas energiával és ambícióval rendelkezik, 200%-on pörög

O titkos vágyait legtöbbször nem éri el, mert nem küzd meg értük

P diszkréció, bezárkózás és magányosság a társa

R állandó feszültség uralkodik benne, néha agresszívvá válik

S gyakori csalódások szomorítják az életét, idegeskedésre, depresszióra való hajlammal rendelkezik

T mindig keres és kutat valami után, ideálokat hajszol

U kibújik a feladatok alól, fél, hogy nem tudja végrehajtani azokat

V gyakoriak a hangulatingadozásai

Z sosem elégedett semmivel, pesszimista hajlama állandó anyagi nehézségeket és elégedetlenséget szül. (éf)

MEGKÉRDEZTÜK: MILYEN AZ, HA VALAKINEK KÜLÖNLEGES NEVE VAN?

Szabó Euridike, Dunaszerdahely

Az Euridiké görög eredetű mitológiai név, amelyet az anyukám választott; látta a tévében az Orfeusz és Euridiké című filmet, amelyben rokonszenves volt neki a hősnő és akinek a neve is megtetszett neki, így egyértelmű volt, hogy a születendő kislányát is így fogják hívni. Gyerekkoromban különösen zavart, hogy sokan képtelenek megjegyezni a nevem. A gyerekek csúfoltak is, furcsállották a szokatlan hangzását – az óvodában például Ridikülnek hívtak –, pedig én büszke voltam-vagyok rá; zavart, hogy állandóan ki kellett javítanom azokat, akik helytelenül használják a nevem.

Bőd Titanilla, Rimaszombat

Édesanyám tizenöt évesen olvasta Móra Ferenc Aranykoporsóját, és annyira megtetszett neki a hősnő neve, hogy elhatározta, ha lánya születik, Titanillának nevezi majd el. A nevemet az iskolában természetesen sokan sokféleképpen kifigurázták, elferdítették – a sok változat közül a Titanic volt a legkézenfekvőbb, de volt, aki Tarantillának vagy Titanellának hívott. Gyerekként én magam is csodálkoztam a nevemen, később aztán rájöttem, hogy nagyon jó, ha az emberek rögtön felfigyelnek rá, és ezáltal hamarabb megjegyzik. Alapvetően tehát semmiféle hátrányt nem szenvedtem a nevem miatt, sőt.

Toronyi Xénia, Szenc

Családom anyai ágán generációról generációra öröklődött az Erzsébet név. Születésemkor édesanyám úgy döntött, nem toldja meg még egy Böbikével a rangos sort, különleges és ritka nevet választ nekem. Sosem voltam elégedett a keresztnevemmel, mert az emberek nehezen mondják ki és jegyzik meg, így lettem Manci, Cintia, Szilvia, Széna... és a falu idősebbjeinek mégiscsak Böbike maradtam.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?