Névtáblák jelezik majd a Székelyföldet

Törvénytervezetet kíván benyújtani a román parlamenthez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Székelyföld elnevezés hivatalos elfogadtatása érdekében, Kovászna megye román prefektusa viszont egyelőre törvénytelennek tartja, hogy a megye határában kitegyék e földrajzi térség magyar nevét tartalmazó táblát.

Törvénytervezetet kíván benyújtani a román parlamenthez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Székelyföld elnevezés hivatalos elfogadtatása érdekében, Kovászna megye román prefektusa viszont egyelőre törvénytelennek tartja, hogy a megye határában kitegyék e földrajzi térség magyar nevét tartalmazó táblát.

A romániai sajtóban nagy visszhangot keltett a konfliktus, amelyben az egyik oldalon Albert Álmos, az RMDSZ Kovászna megyei elnöke (egyben Sepsiszentgyörgy polgármestere), a másik oldalon pedig Horia Grama megyei prefektus, valamint Adrian Vlad Casunean, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei elnöke áll. A Krónika című erdélyi napilap pénteken Albert Álmost idézte, aki szerint ma felszerelik Kovászna megye határában a Székelyföld bejáratát hirdető feliratokat. Mivel közterületre teszik ki a táblát, kénytelenek voltak engedélyért folyamodni az országutakat kezelő hivatalhoz, ám egyelőre nem kaptak választ – mondta Albert, jelezve azt is, hogy az RMDSZ a közeljövőben törvénytervezetet nyújt be a parlamenthez a Székelyföld elnevezés hivatalos elfogadtatására vonatkozóan.

Casunean azonban kijelentette: ha tényleg felszerelik a táblát, az nem marad ott fél óránál hoszszabb ideig, traktorokkal döntik le, és helyére kiteszik a jelzést, hogy „Tinut Romanesc“ (Román tartomány). A Szabadság is megszólaltatta pénteken Albert Álmost, aki elmondta: ez a földrajzi térség sehol nem szerepel, de elnevezését naponta használják. Szerinte az RMDSZ megtalálja a törvényes módot arra, hogy a Székelyföld feliratú névtáblákat mindenhol elhelyezzék, és máris engedélyt kértek az útügyi hivataltól, hogy Kovászna és Brassó megye határán, Kökös község közelében felállítsák az első ilyen táblát.

Horia Grama Kovászna megyei prefektus válaszában kijelentette, hogy a Székelyföld feliratú névtáblák elhelyezése törvénytelen. Meglepetésének adott hangot amiatt, hogy a táblák felállítását tervező RMDSZ elvonatkoztat a törvényes előírásoktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?