Népszerű a vadkender

A drogfogyasztás nemcsak a nyugati országokban, de Romániában is egyre több áldozatot szed. Arad határmegyében lehangoló módon egyre nagyobb a terük a kábítószercsempészeknek.

A drogfogyasztás nemcsak a nyugati országokban, de Romániában is egyre több áldozatot szed. Arad határmegyében lehangoló módon egyre nagyobb a terük a kábítószercsempészeknek.

Dan Ilarie, az aradi ügyészség szervezettbűnözés-megelőző és drogellenes irodájának főügyésze szerint a tavalyi év hasonló időszakában számolt, kábítószer-csempészettel és -fogyasztással kapcsolatos hét büntetőügyi irathoz képest, idén huszonegyet állítottak össze. Ilarie főügyész szerint az aradi drogfüggők és -csempészek leginkább a cannabist (vadkendert) keresik. Ez olcsóbb is, mint a többi drog, a szakértők a „kemény drogok előszobájaként” tartják számon. A marihuána cigarettához szükséges cannabis grammját a feketepiacon 150-200 ezer lejért lehet beszerezni. A főügyész úgy véli: a fogyasztók már egész fiatal, 13-14 éves korban kipróbálják, a szórakozóhelyek, bárok, diszkók pedig megfelelő helyet nyújtanak erre. Az aradi strandon is jócskán akadnak cannabis-fogyasztók. Dan Ilarie úgy gondolja: Aradon túl keveset foglalkoznak a megelőzéssel és az iskolákban sem világosítják fel kellőképpen a diákokat a drogfogyasztás gyilkos hatásáról és következményeiről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?