A nagy sikerű Kontroll album óta nem jelentkezett új nagylemezzel Magyarország egyik legeredetibb, legelőremutatóbb zenéjét játszó csapata, a Neo.
Neo: Record Straight
A nagy sikerű Kontroll album óta nem jelentkezett új nagylemezzel Magyarország egyik legeredetibb, legelőremutatóbb zenéjét játszó csapata, a Neo. Persze az azóta eltelt idő alatt sem ültek a babérjaikon a fiúk, hiszen a Kontrollt nyolc országban, több mint 150 koncerten mutatta be a zenekar a közönségnek, időközben pedig a Neoworld stúdió is új helyre költözött. A „szünetnek” azonban vége, hiszen a vadonatúj Neo-album hamarosan a lemezboltok polcaira kerül. A lemez felvezető maxija a Record Straight című szerzeményhez készült, mely – az eddigi hagyományoktól eltérően – kereskedelmi forgalomba is kerül, mégpedig június 9-én. (evy)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.