Nemcsak amit néznek...

Ha valaki úgy gondolja, hogy a televízió a sugárzott programok tartalmával befolyásolja a gyerekek életét, az félreérti a televízió tényleges hatását. Ha valaki azt hiszi, hogy a 8–10 éves gyerekek azért nem gyerekek többé, vagy attól integrálódnak a felnőttek világába, mert megnéztek néhány felnőtteknek szóló műsort vagy pornófilmet, az csupán a változások felszínéig jutott el. Egy meghitt baráti beszélgetés során egy tizenegy éves fiú e kérdéssel kapcsolatban diszkréten ezt mondta nekem: „Anyukám elájulna, ha tudná, hogy én miket tudok. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy perverz vagyok, ezért örülök, hogy nem tudja, miket nézek meg.” Egy kiegyensúlyozott, a gyerekre odafigyelő család tizenkét éves csemetéje pedig így nyilatkozott: „A szüleim nem engednék meg, hogy nézzem a kábeltévé éjszakai programját, de a barátaimnál mindig megnézem a filmeket.”

Megóv a család

Természetesen az is számít, hogy mit néznek meg a gyerekek, hiszen a televízió bevezeti őket szüleik kusza világába, s ez bizony gyakran megingatja és aláássa a felnőttekbe vetett hitüket és bizalmukat, akiket pedig addig mindentudónak, erősnek és jónak tartottak. A televízió azonban önmagában nem képes teljesen lerombolni a gyerekek bizalmát. Gyerekekkel foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy még a meredek vagy pornóműsorok sem hagynak maradandó nyomot azokban a gyerekekben, akik rendezett, viszonylag boldog családban nevelkednek. A televízióban látottak csak akkor fejthetnek ki mélyebb és rombolóbb hatást, ha – például válás miatt – minden összezavarodik a gyerek életében.

Rossz példák

Kár lenne tagadni, hogy a tévéműsorokból sok, az életkorukhoz nem illő szót és kifejezést tanulnak meg, sőt kezdik utánozni a felnőttek mozgását, gesztusait, táncaikat és viselkedését, ami az érettség illúzióját keltheti, holott reális emocionális alapja nemigen van. Ez is egy tényezője a gyermekkori változásnak, de valahogy nem meggyőző.

A televízió több módon is megváltoztatta a gyermekek életét, nemcsak egyszerűen azzal, amit sugároz. Az egyik ilyen mód az, hogy a szülők nevelési segédeszközként használják. Régen bevált gyermeknevelési mintákat változtatott meg a televízió azzal, hogy azonnal rendelkezésre álló eszköz a gyerek szórakoztatásában, a gyerek felügyeletében és a problémák levezetésében. Ezzel pedig jó lehetőséget kínál a kényelmesebb szülőknek, hogy mellőzzék azokat a szabályokat és korlátokat, amelyek régen a gyerekekkel való mindennapi együttélés elengedhetetlen feltételei voltak, s aminek mindenképpen része volt az állandó párbeszéd.

A televízió előtti időkben

a szülőknek be kellett biztosítaniuk magukat, hogy a gyerekek szót fogadjanak nekik – ne fecsegjenek közbe, amikor a felnőttek beszélgetnek, ne zavarják meg őket, ha éppen nagyon elfoglaltak, és legyenek képesek türelmesen várni, hogy kérésüket teljesítsék –, enélkül ugyanis a szülők nem tudták volna elvégezni a dolgukat, és az idegeik is tönkrementek volna, mint ahogy sok mai szülőé tönkremegy. Ezért létkérdés volt számukra, hogy a szoros, mindennapi együttlét során – egy asztalnál ettek, ugyanabban a nappaliban üldögéltek – a gyerekek megtanuljanak fegyelmezetten viselkedni. A televízió azonban kényelmes alternatívát kínált a hagyományos szülői fegyelmezéssel szemben. Viselkedési szabályok és korlátok felállítása helyett, ami igen fáradságos és gyakran kudarccal végződő munka, és ahelyett, hogy a gyereket felkészítenék az emberi együttélésre, manapság az egész feladatot a televízióra bízzák (tisztelet a kivételnek).

„Nézd a tévét!”

– ezek a legújabb varázsszavak. Most már az anyák nyugodtan főzhetnek a konyhában, vagy leülhetnek megírni jelentésüket a főnöküknek, az apák zavartalanul barkácsolhatnak vagy kertészkedhetnek. Nem kell már azzal bajlódni, hogy a gyereket csendesebb játékra intsék, miközben ők családi ügyeket beszélnek meg.

A televízió békét hozott, de ennek ára van. Egyértelmű szabályok lefektetése és a viselkedési határok meghúzása nélkül nem lehet precízen meghatározni a szülő és a gyermek családban betöltött szerepét. És ha a kezdet kezdetén a szülő elmulasztja, hogy tekintélyt szerezzen gyermeke előtt, akkor az végérvényesen kicsúszik az ellenőrzése alól, amit a múltban – pusztán a körülmények kényszere miatt – a szülők nem engedhettek meg maguknak.

Ez az oka annak, hogy mára újfajta egyenlőség alakult ki a felnőttek és a gyerekek között.

A szerző gyakorló pedagógus