Nem sok szlovákiai dolgozó elégedett a fizetésével

pénz shutterstock

Erre egy új felmérés világít rá. 

Míg négy évvel ezelőtt a munkavállalók közel kétharmada elégedett volt a fizetésével, ez az arány mára jelentősen csökkent – derül ki a Focus ügynökség tavaly novemberi felméréséből, amelyet a Profesia.sk számára készítettek. A kutatásban részt vevő 1018 ember adatai szerint 2021-ben még 64%, 2023 végére azonban már csak a dolgozók fele tartotta megfelelőnek a fizetését.

Különösen kevesen – mindössze 2% – nyilatkoztak úgy, hogy teljes mértékben elégedettek a fizetésükkel, miközben az elégedetlenek aránya 16%-ról 22%-ra nőtt. Az elégedettség szoros összefüggésben áll a végzettséggel: míg az egyetemi diplomával rendelkezők 60%-a elégedett a keresetével, az alapfokú végzettségű dolgozók körében ez az arány mindössze 25%.

Bár sokan elégedettek a jelenlegi munkahelyükkel, egyharmaduk mégis rendszeresen böngészi az állásajánlatokat, hogy tájékozódjon a piaci helyzetről vagy a fizetések alakulásáról.

A fiatal munkavállalók, különösen a 24 év alattiak körében is magas az álláshirdetések iránti érdeklődés: 43%-uk figyelemmel kíséri az aktuális ajánlatokat, elsősorban jobb lehetőségek reményében. Ez is megerősíti, hogy a Z generáció kevésbé lojális a munkaadókhoz, és könnyebben vált munkahelyet, ha vonzóbb ajánlatot talál.

(focus, trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?