Nem gondolta volna: Káros a sok futás

London |

<p>A túl sok és gyors tempójú futás épp olyan káros lehet az ember egészségére, mint a mozgásszegény életmód - derült ki a Journal of the American College of Cardiology című szívgyógyászati szaklapban közölt dán tanulmányból.</p>

A szakemberek több mint ezer egészséges futó, és nem futó embert vontak be a tanulmányukba. A résztvevőket tizenkét éven át követték figyelemmel. Az eredmények szerint azok körében volt a legalacsonyabb az elhalálozás kockázata a vizsgált időszakban, akik hetente kevesebb mint két és fél órát futottak egyenletes tempóban. A legmagasabb halálozási arányt a hetente több mint négy órát futóknál, illetve a testmozgást egyáltalán nem végzőknél mutatták ki a kutatók. 

A résztvevők által kitöltött kérdőívek alapján a szakemberek arra jutottak, hogy az ideális futási sebesség nagyjából nyolc kilométer per óra, és a legjobb három alkalommal - összesen 2,5 órában - maximalizálni a heti futásmennyiséget.

Az ennél intenzívebben - különösen a heti három alkalomnál többször, vagy több mint tizenegy kilométer per órás sebességgel - futóknál ugyanakkora volt az elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik nem futottak - adta hírül a BBC News.

"A testmozgással kapcsolatos útmutatók egyike sem említ felső határt a biztonságos testedzésre vonatkozóan, pedig valószínűleg létezik" - mondta Jacob Louis Marott, a koppenhágai Frederiksberg Kórház kutatója.

A szakemberek egyelőre nem tudják biztosan, hogy mi áll az eredményeik hátterében, de úgy sejtik, hogy a hosszú távú, kimerítő, állóképesség-fejlesztő testedzés a szív és az artériák kóros szerkezeti átalakulását idézheti elő.

Maureen Talbot, a Brit Szívalapítvány munkatársa szerint a tanulmány azt mutatja, hogy nem kell maratonokat futni ahhoz, hogy az ember megőrizze szíve egészségét. "A könnyed és mérsékelt kocogás jóval hasznosabb lehet, mint az inaktív életmód, vagy a túlságosan megerőltető futás, és akár évekkel meghosszabbíthatja az ember életét" - mondta a szakember.

Mint hozzátette: a hetente ajánlott 150 percnyi mérsékelt intenzitású testedzés soknak tűnhet, de már az élénk séta is hatékony mozgásformának számít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?