Nem a romantika számít

A házasodási kedv már évek óta csökkenő tendenciát mutat a fejlett országokban, és ezt a magyar népesség is hűen követi.

A házasodási kedv már évek óta csökkenő tendenciát mutat a fejlett országokban, és ezt a magyar népesség is hűen követi. Az ezredfordulós lelkesedést követő kijózanodás jelentősen visszavetette az esküvők számát, majd kis felívelés és ingadozás után ismét határozottan csökkenő a trend: tavaly Magyarországon 3,5 százalékkal, mintegy 1600 párral kevesebben kötöttek házasságot, mint tavalyelőtt.

A 70-es években ez még nem így volt: akkor 90 ezren, 1990-ben már csak 66 ezren döntöttek úgy, hogy szerelmüket törvényes keretek közt élik ki. 2004-ben már a 30 évvel ezelőtti adatok felét sem érte el a házasságok száma: mindössze 43 ezren álltak át a szinglik vagy élettársi kapcsolatok oldaláról a Bridget Jones által csak Pöffeszkedő Családosokként definiált kategóriába.

Ezzel fordulóponthoz ért a magyar társadalom: most már a 15 évnél idősebb magyaroknak csak kevesebb mint fele él házastársi kapcsolatban. A statisztikák a 15 éves korúakat már házasulandó korban lévőnek tekintik, de ez csak, úgymond demográfiai kategória. A szakember szerint a régebbi adatokat is ilyen mintára vetítve mérték, ezért az összehasonlíthatóság kedvéért továbbra is megtartják. ĺgy viszont legalább kiderült, hogy a házasságkötések időpontja a magyarok közt is egyre inkább kitolódik. A tizenéves korban kötött házasság ma már gyakorlatilag megszűnt: 2004-ben például ezerből mindössze hat tinédzserkorú lány ment férjhez, míg tíz évvel korábban 32, 1990-ben pedig még 51 – bár ezek sem tekinthetőek nagy számoknak.

Régebben a nők a húszas éveik elején mentek férjhez, de ma már ez is egyre ritkább: a jelenlegi menyasszonyok inkább a 30–34 éves korosztályból kerülnek ki. Ez nyilván a továbbtanulással és a nők karriertörekvéseivel is összefüggésben van, de az is valószínű, hogy a húszas éveikben járó lányok inkább az élettársi kapcsolatot választják, és csak kellően megalapozott, több éves együttélés után döntenek a házasság mellett.

„Nekem nem fontos, hogy papíron feleségül vegyenek” – állítja Adrienn. „Sokkal fontosabb, hogy azt érezzem, valóban társként tartozunk össze a barátommal.” A 29 éves lánynak már több, évekig tartó párkapcsolata volt, és többször is kapott házassági ajánlatot. „Ha a barátom eljut odáig, hogy megkérje a kezem, akkor komolyan gondolja a kapcsolatunkat, és nekem ennyi már elég. Persze itt nem arra gondolok, mikor az első szerelmes éjszaka után lihegve kibökik, hogy leszek-e a feleségük.“

A romantikus elképzelések helyett sokan gazdasági megfontolásból, lakáshitelért vagy a gyerekszülés miatt kötnek házasságot. Gergő és Éva is négyévi együttélés után, lakásvásárlás apropójából házasodtak össze: „Nem éreztük hiányát a papírnak, de amikor új, közös lakást szerettünk volna, a fiatal házasok első lakásvásárlását támogató lakáshitel miatt mégis az esküvő mellett döntöttünk. Szolid, szűk körű szertartás volt, jól éreztük magunkat és nem bántuk meg, de végül is csak a papírforma miatt történt.”

A racionális hozzáállás mellett azért még van, aki a romantikát is hagyja érvényesülni, igaz, tudatos döntéssel megtámogatva. Nikinek féléves ismeretség után kérte meg kezét a barátja, de a lány először attól tartott, hogy ennyi idő után elhamarkodott döntés volna férjhez mennie. Aztán hirtelen mégis igent mondott: „Soha nem foglalkoztatott különösebben a házasság, volt már többéves kapcsolatom is, ami véget ért, ha úgy vesszük, többszörösen elvált is lehetnék már. Amikor Ádám megkérte a kezem, a kapcsolatunk elején jártunk és fülig szerelmesek voltunk, úgyhogy azt gondoltam: ha van valami értelme ennek az egésznek, akkor az pont az, hogy szerelmesen, a pillanatot átélve mondjam ki az igent.” (v-t, origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?