A szerelem örök. Legalábbis öröktől fogva van, amióta emberek élnek a Földön. És természetesen a szerelmes versek sem új keletűek; ugyanúgy, akárcsak az érzés, együtt léteztek, léteznek az emberiséggel. Az isztambuli Régészeti Múzeumban mostanság megtekinthető a világ egyik legősibbnek mondott szerelmes verse.
Négyezer éves vallomás
Ez az ősi költemény egy sumér agyagtáblán maradt fenn, amelynek a régészek négyezer évesre becsülik a korát. Az agyagtáblára még 1880-ban bukkantak rá a mostani Irak területén. A maga nemében páratlan lelet az elmúlt 125 évet a múzeum raktárában töltötte anélkül, hogy akár egyetlenegyszer bemutatták volna a nagyérdeműnek.
Ókori papnő vall szerelméről
Az ókori vers most is csak azért került reflektorfénybe, mert az egyik törökországi ruházati cég valami rendkívüli ötlettel szerette volna emlékezetessé tenni a februárt, s azon belül a szerelmesek napját.
A költemény, amelyben egy ókori papnő vall szerelméről országa királyának, meglepő hasonlatosságot mutat Salamon király Énekek énekével, így a kutatók feltételezése szerint nem kizárt, hogy a sumér agyagtábla a bibliai ballada előzménye volt. A tudósok szerint az agyagtáblán található ősi szöveget sumér termékenységi szertartásokon alkalmazták. Ha mostanság Isztambulban jársz, akkor láthatod is ezt a páratlan értékű irodalmi alkotást. (sn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.