Napóleon 240 éve született

A "kis korzikai" 1793-ban még csak tüzér hadnagy volt, de Toulon visszafoglalásakor olyan rátermettséget mutatott, hogy a jakobinus vezetés tábornokká léptette elő. Robespierre bukása után ezért megbízhatatlannak minősült, csillaga csak 1795-ben ragyogott fel újra, amikor a tömegbe beleágyúzva verte le a monarchista felkelést. A Direktórium vezetője, Barras a belföldi erők főparancsnokának nevezte ki, így Napóleon már feleségül vehette szerelmét, a nála hat évvel idősebb Joséphine de Beuaharnais-t.
    A mézeshetek után a demoralizált, rongyos itáliai sereget hetek alatt rendbe szedte és tönkreverte az osztrákokat. A csatatéren bátorságról, a tárgyalóasztalnál diplomáciai és politikai érzékről tett tanúságot. 1798-ban Egyiptomban vezetett győzelmes hadjáratot, de a francia flotta vereséget szenvedett az angoloktól, így Napóleon csapatait magára hagyva, a rá vadászó brit hajókat kijátszva hazavitorlázott.
    1799. brumaire 19-én (november 10-én) átvette a hatalmat az országot zűrzavarba taszító Direktóriumtól. 1802-ben örökös konzullá, 1804-ben császárrá választatta magát, a koronát a pápa jelenlétében ő helyezte saját fejére. Vele együtt mindenki lépett egyet előre: családtagjai császári hercegek és királyok, hadvezérei marsallok lettek, hű embereiből új nemességet kreált.
    Közigazgatási, oktatási és jogi reformokat léptetett életbe (polgári törvénykönyve módosításokkal máig hatályos), rendezte az állam és egyház kapcsolatait, miközben sorra verte meg az ellene összekovácsolt koalíciókat. 1807-ben Nagy-Britannia és Portugália kivételével minden európai ország szövetségese vagy vazallusa volt, testvére ült a nápolyi, a holland, a vesztfáliai, a nápolyi és a spanyol trónon. Napóleon dinasztia alapításáról álmodozott, ezért elvált Joséphine-től és Mária Lujzát, I. Ferenc osztrák császár lányát vette feleségül, s 1811-ben megszületett fia, a Sasfiók.
    1812-ben követte el élete legnagyobb hibáját: megtámadta Oroszországot. Bár Borogyinónál óriási vérveszteségek árán győzött és Moszkvát is bevette, a vállalkozás végül kudarccal zárult, a félmilliós Grande Armée alig 15 ezer embere vergődött haza. Napóleon 1813-ban Lipcsénél, a népek csatájában vereséget szenvedett és 1814. április 4-én le kellett mondania. Császári címének meghagyásával Elba szigetére száműzték, ahonnan merész elhatározással 1815. március 1-jén visszatért. Az elfogására küldött seregek mellé álltak, diadalmenetben vonult be Párizsba. Második uralkodása száz napig tartott, utolsó csatájában Waterloonál vereséget szenvedett, négy nappal később, 1815. június 22-én másodszor is lemondott a trónról.
    Ezúttal biztos távolba, Szent Ilona szigetére deportálták, itt halt meg 1821. május 5-én. Halálának okán máig vitatkoznak: számos összeesküvés-elmélet van forgalomban, a "legnépszerűbb" szerint megmérgezték, de valószínűleg gyomorrák végzett vele.
    Tüneményes pályafutása már kortársait lenyűgözte, halála után a legendák magasságába emelkedett, életéről számos, vagy inkább számtalan könyv és film készült.