Nagy ára van az aranynak

Verespatak nem messze van tőlünk, 150 kilométerre – mondta Kocsis Tibor. – A film részben a verespataki aranybánya, illetve annak a projektnek a története, amit egy kanadai-román vegyes vállalat tervez, másrészt azoknak az embereknek a drámája, harca, akik nem akarnak elmenni onnan, hanem ott akarnak élni, ott akarják eltemetni halottaikat, oda akarnak ugyanúgy templomba járni, mint őseik. A verespataki bányaprojekt nagyon komoly környezettani kockázatot rejt magában, hiszen az a cianiddal szenynyezett tározó 800 hektár, vagyis százszor nagyobb lesz, mint az, amely 2000-ben a Tisza katasztrófáját okozta. Egy völgyzáró gát mögött lesz ez a vízmennyiség. Száznyolcvan méter magas lesz! Mondanom sem kell, hogy az elmúlt jó pár évben hányszor hallottunk környező országokból, főleg sajnos Romániából érkező szennyezésekről, amelyek valamilyen gát leomlásából, ipari létesítmények hibájából keletkezett szennyezések voltak. El nem lehet képzelni, hogy az ekkora méretű projektet hogyan lehet olyan biztonsággal működtetni, hogy minden kockázati tényezőt kizárhatnánk. A bányavállalat, mivel ezt a területet megkapta koncesszióban, kapott bizonyos kutatási engedélyeket, ezért távlati terveinek megfelelően elkezdte fölvásárolni a házakat, amelyeket egy idő után le is bontott már. Elkezdte a házak szanálását, megpróbálja előkészíteni a terepet, hogy ha az engedély meglesz, akkor egyrészt kevesebbet bajlódnivalója legyen, másrészt egyfajta nyomást gyakorol az ott lakókra, hogy jobb belátásra bírja őket, mondván, adják el a házukat, hiszen a szomszédét már bontják. Ez nagyon komoly konfliktusforrás a településeken, hiszen családok mentek tönkre, emberek haltak meg ebben a stresszben, házasságok bomlottak fel, hiszen az egyik fél el akart menni, a másik fél nem volt hajlandó elmenni. A gyerekek el akartak menni, a szülők maradni akartak.

A kanadai vállalkozók pedig azt mondják, hogy jelentős kilátásaik vannak a nyereségre, és megérné ez annak a négy településnek, amelyet fel kell számolni, álláshelyeket teremtene az embereknek, felvirágoztatná a környéket.

Valóban több milliárd dollárra becsülik a 300 tonna aranynak és az 1600 tonna ezüstnek az értékét, és egy részét itt hagynák az országban, hiszen 20 százalékkal vesz részt a román kormány ebben a projektben. De azt hiszem, elgondolkodtató az a néhány mondat, amit a film egyik szereplője mond, hogy „a pusztulásért érdemes-e dolgozni, érdemes-e 17 évig ezt a néhány hegyet, néhány települést teljesen fölszámolni, átalakítani egy holdbeli tájjá magát a vidéket, itt hagyni egy nagyon komoly szennyező forrást, környezeti kockázatot azért a 300 tonna aranyért és 1600 tonna ezüstért?”

Templomokat bontanának le, és temetőket telepítenének át.

Verespatak közel kétezer éves település, hiába állítja a vállalat, hogy skanzenként megőrzik a belvárost, múzeumot nyitnak, meg éttermeket, képzeljük el, hogy van egy gyönyörű főtér, ezekkel a gyönyörű renovált házakkal, majd négy oldalról körben négy darab két kilométer átmérőjű bányagödör, ami 300 méter mély, és olyan teherautók mennek jobbra, balra és viszik a köveket, amelyeknek csak a kerekének az átmérője több mint három méteres. Ezek a bányagépek, amelyek ott fognak markolni, ezek húsz köbmétert markolnak egyszerre, ezek két-három emelet magas bányagépek, és naponta több tucat tonna dinamitot fognak robbantani.

Sebestyén Márta verespataki dalt énekel Kocsis Tibor filmjében.

Lehetne románul, lehetne magyarul, a probléma nem nyelvhez kötött – mondta Sebestyén Márta. Ami ott zajlik, az egy világra szóló disznóság. Ez egy nagyon szomorú, fájdalmas dal. Rengeteg ilyen van a magyar népzenében, ezek a bujdosódalok. Az emberek arra kényszerülnek, hogy elhagyják azt a helyet, ahol születtek, ahol éltek, ahol annyira szeretnek élni. Csodálatos tájak vannak ott, gyönyörű hegyek, az a környék egy Svájc lehetne. Igenis, ott a turizmust kellene fejleszteni. (L. Á. – MR)