Galánta. Talán sokan ismerik a magyarlakta vidéken immár közismerté vált rock-zenekart, a Mortifert. Környékünkön több koncertet is adtak már, rengeteg bulin őrjítően jó hangulatot teremtettek, ám nagyon régen nem hallani már felőlük. Több mint féléves kihagyás után néhány hete léptek újra színpadra Nagymegyeren.
Mortifer – új dallamok, új stílus
Az is előfordulhat, hogy néhány rajongójuk sem ismeri még pontosan a jelenlegi felállást, hiszen nemrég játszik velük az új tag, Yoda (Csizmadia Zoltán) – basszusgitáros, a többiek pedig változatlanul muzsikálnak tovább: gitár: Csaky (Lelovics Gábor), dob: Atee (Mucha Attila), billentyűs: Steve (Fülöp István) és persze az ének: Imike (Bán Imre).
Stílusváltás
A zenekar stílusa a kezdetektől sokat változott, folyamatosan csiszolódott, viszont kezdeti erejéből és elhatározásából semmit sem vesztett. Temérdek rajongó elhagyta már a zenekart, azzal a kifogással, hogy már nem azt az ütős, kemény zenét játsszák, amit egykor elkezdtek, ám rengetegen pont ezért pártoltak át hozzájuk.
A különbséget én is csak akkor vettem észre, amikor meghallgattam cd-jüket, majd pár nappal később élőben hallottam, ahogy új számaikat játsszák egy vasárnap délutáni próbán. Szinte hihetetlen, hogyan tudtak rövid idő alatt ennyi új dallamot a világra hozni. Talán ez a kis „pihenő” jót tett a zenekarnak? Előfordulhat, de rajongóik már biztos türelmetlenül várják, hogy ők is szem- és fültanúi lehessenek az új produkcióknak, dallamoknak.
Ezért a zenekar a jövőben sem kíméli a bulizni vágyó közönséget; sem erőteljes, pergős számokból, sem pedig lágyabb dallamokból nincs hiány. A kilátásban levő fellépések, amelyeket a rajongóknak és a kíváncsiskodóknak sem szabad elmulasztani:
Felvidéki Magyar Sziget (Nádszeg) – 2005. május 27-28.
Beach Rock Night (Kamocsa Oázis Kemping) – 2005. június 11.
A-moll (Dunaszerdahely) – 2005. június 12.
EDDA Tour 2005 (Érsekújvár, Galánta, Somorja, Tornalja) – 2005. június 22-25.
Kozel Klikkfest (Érsekújvár) – 2005. június 30. – július 2.
Nádfeszt (Nádszeg) – 2005. július 8-9.
Jókai Ifjúsági Napok (Jóka) – 2005. július 9.
Rocksztázis (Kamocsa Oáza Camp) – 2005. augusztus 19-20.
További információkat a koncertekről és az együttesről a www.mortifer.sk internetes oldalon találhatnak az érdeklődők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.