Miről olvashatnak az Egészségünkre számában?

<p>Az éleslátásért felelős sárgafolt vagy makula károsodásának megállítására eddig nem volt lehetőség. A helyzet most megváltozott: már Szlovákiában is hozzáférhető azt a kezelés, amelynek eredményeképpen a betegség megfékezhető, a s ami a legfontosabb,  a látás lényegesen javítható.</p>

Jakupcsek Gabriella novemberre várja harmadik gyermekét. Többek között elmondja, hogy hogyan készült a terhességre. 
A serdülők 80-100 százaléka életében legalább egyszer már tapasztalta, mit jelent a pattanásos arc. Szakember mondja el, hogy hogyan alakul ki ez a kellemetlenség, s mit lehet ellene tenni.
Ismert zöldségünket, a sárgarépát mutatjuk be, s többek között megtudhatják, hogy véd a ráktól, csökkenti a koleszterinszintet és megelőzi az ételmérgezést.
Helytelen gondolatokból helytelen következtetésekre jutunk, ezért jó, ha ismerjük a tudatos életvezetés ismérveit. 
Az akaratlan vizeletszivárgás sok embert érint. Nagy részük nem megy orvoshoz, s próbálja ilyen-olyan módszerekkel elejét venni a nagyobb panaszoknak. Hétfőn egy újabb megoldást ajánlunk olvasóinknak.
A PW-szindrómában szenvedő gyerekek családjának megsegítésére alakult társaság arra törekszik, hogy minél többet tudjanak erről az eléggé ritka vele született betegségről.  (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?