Miről ír a szerdai Új Szó?

<p>Szombaton magyar–szlovák kormányfői találkozóra kerül sor Komáromban, abban viszont a szakemberek sem értenek egyet, ki profitál a legtöbbet ebből. A hónapok óta halasztgatott miniszterelnöki eszmecsere munkatalálkozó formájában valósul meg, ám a szélsőséges megnyilvánulások által szított ellentétek megoldásához akarat kell – teszik hozzá a politológusok. Ennek megléte pedig kérdéses.</p>

Tárgyalásra szólították fel a szlovák és a magyar politikai élet képviselőit a gömöriek. Rimaszombatban hatvan polgármester, több megyei képviselő, kistérségek képviselői, államigazgatásban dolgozó hivatalnokok és több szlovákiai politikai párt képviselője lépett fel közösen a szlovák–magyar megbékélés érdekében az Együtt és tisztelettel című dokumentum elfogadásával.  

November végén kezdődik a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál jubileumi, 10. évfolyama. Kultúra rovatunkban arról olvashatnak, milyen kínálattal várja a nézőket a hazai filmes mustra.

A sportrovatban interjút olvashatnak Sille Tamás magyar válogatott jégkorongozóval, akinek váratlanul felmondtak klubcsapatában, az extraligában szereplő Skalicában. Azt is megtudhatják, miért nem indul a hongkongi világkupán Overdose, a magyar csodaló.

Csökkent a lakások és családi házak ára, viszont alaposan megemelték a hitelekért járó kamatokat.

A Szülőföldünk mellékletben riportot olvashatnak arról, hogy bár a kormánymegbízott szerint célt ért az eurókampány, a lakosság „rizikósabb” csoportjai könnyen hoppon maradhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?