Minta az üstökösből

Pasadena. Épségben elhaladt a Wild-2 üstökös mellett a Stardust amerikai űrszonda, miközben teljesítette feladatait: a magból kiáramló anyagból mintát fogott be és fényképeket készített az égitestről.

Pasadena. Épségben elhaladt a Wild-2 üstökös mellett a Stardust amerikai űrszonda, miközben teljesítette feladatait: a magból kiáramló anyagból mintát fogott be és fényképeket készített az égitestről. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Kaliforniában lévő pasadenai irányító központjában közölték, hogy az űreszköz pontosan 303 kilométerre közelítette meg az 5,4 kilométeres átmérőjű üstökösmagot. Fedélzeti kamerája 72 fekete-fehér fényképet készített az égitestről. Az 1999 februárjában indított szonda most átvészelte útjának legkritikusabb szakaszát, és rakományát várhatóan két múlva juttatja el a Földre. Legutóbb idegen égitestről, a Holdról származó anyagminta 1976 augusztusában került bolygónkra a Luna-24 szovjet automatikus űrszonda tartályában. A Wild-2 jelenleg 389 millió kilométerre a Földtől, a Mars pályáján túl kering a Nap körül.

Azzal, hogy épségben elhaladt a Wild-2 mellett a Stardust, több rekordot megdöntött, illetve jó úton halad afelé, hogy újabbakat adjon át a múltnak. A közép-európai idő szerint péntek este történt üstökös-megközelítésével az amerikai Deep Space-1 szondának teljesítményét múlta felül. A Deep Space 2001 őszén ugyancsak keresztül haladt egy üstökös kómáján, azaz a magot körülvevő különleges légkörön, és ugyancsak készített fényképfelvételeket, de még viszonylag tisztes távolságból, 2200 kilométerről. A Stardustnak most sikerült jóval közelebbre férkőznie a kométához. Ugyancsak rekordot döntött azzal, hogy míg a Deep Space-1 a Földtől 220 millió kilométerre, addig most Stardust majdnem 400 millió kilométerről hajtotta végre a veszélyes manővert, azaz azt hogy a magból nagy sebességgel kiáramló gáz- és porzivataron az üstököshöz képest óránkénti majd 22 ezer kilométeres sebességgel épségben áthámozza magát. A Stardust azonban mintát is vett egy üstökösből származó anyagból. A szonda végére felszerelt teniszütő alakú, különleges aerogél anyaggal bevont kollektora a megfelelő pillanatban kinyílt, és a légyfogó papírhoz hasonlóan nyolc percen át szippantotta magába az apró részecskéket. Ezeket azután gondosan becsomagolta egy hermetikus konténerbe.

A földi irányítók azonban még nem dőlhetnek hátra karosszékeikben. A zsákmányt ugyanis el kell hozni a Földre. Ha ez sikerül, úgy két év múlva ismét múlva csúcsdöntés születik: űreszközt ugyanis ilyen irdatlan távolságból még nem vezényeltek haza. A leghosszabb oda-vissza űrjáratok eddig a Föld körül 384 ezer kilométeres átlagos távolságban keringő Holdat érték el.

A kutatások felgyorsítását sokan nemcsak a múlt faggatása miatt szorgalmazzák, hanem már azokra az időkre is előre gondolnak, amikor az ember bolygóközi térben tesz utazásokat. Nagy valószínűséggel az üstökösmagok jelentős mennyiségű fagyott vizet tartalmaznak, és így a kométák egykoron majd egyfajta oázisokat jelenthetnek a világűr végtelen „sivatagát” járó űrhajósvándorok számára.

A Wild-2 üstököst 1978-ban fedezték fel. Egy fordulatot a Nap körül 6,39 év alatt tesz meg, így a rövid keringésű kométák családjába sorolták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?