Mindent elborít a szemét

Beregszász. A Vérke-parti várost sokan – talán csak kötődésük miatt – a legszebb városnak tartják. Vagy legalábbis annak szeretnék látni, illetve emlékeikben él úgy. Mások meg az egyik legszemetesebb jelzővel illették a járási székhelyet.

Beregszász. A Vérke-parti várost sokan – talán csak kötődésük miatt – a legszebb városnak tartják. Vagy legalábbis annak szeretnék látni, illetve emlékeikben él úgy. Mások meg az egyik legszemetesebb jelzővel illették a járási székhelyet. Bár a város központjában némi javulás észlelhető, a külvárosban, főként a Muzsalyi úti lakótelep környékén elszomorító kép fogad.

Aki Muzsaly felől érkezik a városba, bal oldalon gyakran látja: az itteni hatalmas szeméttenger fölött feketén gomolygó füst száll az ég felé. A környéken lakók életét nem csak a füst keseríti meg, de a vele járó bűz is. Ugye tudják, milyen büdös a műanyag flakon, meg az autógumi, amikor ég?! Nos, ezt az itt lakók nap mint nap érzékelik.

– Lassan már elviselhetetlenné válik itt az élet – panaszolja a játszótéren éppen kint ülő Cseh Erzsébet és Mihovics Ilona. – Az ember azt gondolná, hogy a város szélén már tisztább a levegő, itt nem reked meg az autókból kipüfögő gáz. Sokan a fiatalok közül is ezért választották a környéket, hogy gyermekeik lehetőleg friss levegőt szívjanak. Ezzel szemben mi történik? Lassan ki sem ülhetünk ide a parkba beszélgetni, a gyerekek nem jöhetnek le játszani, s az ablakokat is kénytelenek vagyunk zárva tartani, olyan fertelmes füstöt és bűzt hoz a szél.

Az itt lakók már többször is fordultak panaszuk orvoslásáért az illetékes szervekhez, de válaszra sem méltatták őket. Ami változás történt az utóbbi időben: egy betonkerítést emeltek, hogy a szél ne fújja a lakótelepre a szemetet. Ez viszont a bűznek, füstnek nem szab határt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?