Milliók vannak élelem, víz és fedél nélkül

Rangun/Bangkok/New York. A nemzetközi segítség csak cseppenként érkezik Mianmarba (a volt Burma), ahol milliók maradtak élelmiszer, ivóvíz és fedél nélkül. A kormányzó katonai junta elvben elfogadta a nemzetközi segítségnyújtást, de a külföldi segélymunkások az ország határán kénytelenek tárgyalni a bejutásról.

Az egészséges ivóvíz hiánya okozza a legnagyobb gondot. Egyébként kevés az élelem, a gyógyszer és az orvos is. SITA/AP-felvételAz ENSZ főtitkára felszólította szerdán a mianmari kormányt, könnyítse meg a segélyek és a mentőalakulatok bejuttatását a katasztrófa sújtotta országba. Egy magas rangú amerikai diplomata szerint egyébként feltehetően 100 ezren haltak meg, és a múlt heti ciklon az épületek 95 százalékát döntötte romba. John Holmes, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkárhelyettese is azt közölte, a katasztrófa áldozatainak száma jelentősen meghaladhatja a kormány hivatalos becslését. Holmes konkrét adatokat nem közölt azzal kapcsolatban, mennyivel nőhet az áldozatok száma. A katonai kormányzat szerint 23 ezren haltak meg a Nargis ciklon okozta katasztrófában, és 41 ezer eltűntet tartanak számon.

Bernard Kouchner francia külügyminiszter Párizsban bejelentette: szeretnék, ha az ENSZ határozatot fogadna el, amely kötelezné Rangunt, hogy engedje meg a nemzetközi segélyek eljuttatását a ciklon áldozataihoz. „Megvizsgáljuk az ENSZ-ben, alkalmazhatjuk-e a védelmi felelősséget, hogy olyan határozatot fogadjunk el, amely a segély átengedésére kötelezné a mianmari kormányt.”

A miniszter emlékeztetett: a védelmi felelősség fogalmát az ENSZ a humanitárius beavatkozási jog elvének alkalmazása érdekében vezette be. Franciaország ENSZ-nagykövete utóbb közölte: egyes államok ellenállása miatt nem sikerült elérnie, hogy a BT megvitassa a ciklon pusztítása nyomán kialakult helyzetet.

Csak tegnap érkezett meg az ENSZ Élelmezési Világprogramjának első segélyszállító gépe Mianmarba. Az első gép Olaszországból érkezett, és még további hármat vártak, köztük egy olyat, amely az Egyesült Arab Emírségekből indult 44 tonna fontos szükségleti cikkel, többek között nagy energiatartalmú élelmiszerrel és orvosi felszereléssel. Két gép Bangladesből indult.

Az az amerikai szállító repülőgép, amely a korábbi tervek szerint segélyt szállított volna oda Thaiföldről, nem mehetett tegnap Mianmarba, mert a katonai kományzat nem engedte be az országba. Tegnap délelőtt Bangkokban a thaiföldi hadsereg főparancsnoka még azt jelentette be, hogy a mianmari kabinet engedélyt adott az amerikai erőknek arra, hogy repülőgépeikkel segélyt szállítsanak a természeti katasztrófa túlélőinek. Az amerikai erők éppen közös hadgyakorlatot tartanak a thaiföldi hadsereggel. Az ezen részt vevő amerikai szállítógépeket indították volna Mianmarba.

Közben a mianmari ellenzék egyre határozottabban bírálja a juntát, mert a válság kezelésében teljes kudarcot vallott. Ez mind a katasztrófa előrejelzésére, mind pedig a kezelésére, a segélyek fogadására érvényes. A junta csak akkor volt erős, amikor – decemberben – a békésen tüntető szerzeteseket kellett szétverni. (mti, s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?