Mi vagyunk gyermekeink tanítói

Mai társadalmunkban, amely lelki és erkölcsi kérdésekben lassanként teljesen talajt veszít, a lelkiismeretes szülők nem hagyhatják gyermekeik etikai nevelését másokra. Nem számíthatunk arra – mint valaha –, hogy az iskolában, az egyházban és egyéb intézményekben ugyanazokat az értékeket szívják magukba.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem érhetik őket pozitív hatások, az viszont nyilvánvaló, hogy a jó és a rossz fogalma társadalmunk valamennyi szférájában alapjaiban megváltozott.

Ez azt jelenti, hogy minden értelemben nekünk, szülőknek kell felelősséget vállalni gyermekeink neveléséért. Egyik legfontosabb kötelességünk az, hogy megtanítsuk őket logikusan gondolkodni. Kamaszkorukra meg kell tanulniuk önálló értékítéletet alkotni, mert ekkor már olyan erőteljes külső hatásoknak vannak kitéve, melyek könnyen rossz irányba húzhatják őket.

Tudatosan kell nevelni

A rossz útra térés eredete lehet a passzív-agresszív harag és a helyes nevelés hiánya is. Némely szülők úgy gondolják, hogy mivel gyermekeink töménytelen információhoz jutnak az iskolában (televízióból, internetről stb.), automatikusan elsajátítják a világos gondolkodás képességét. Ám ha valaki teletömi a fejét tényekkel, attól még korántsem lesz bölcs.

A szülőknek tudatosan kell gyermekeiket megtanítaniuk a helyes és ésszerű gondolkodásra éppúgy, mint a harag kezelésére. Ez nem könnyű, hiszen növekszik azoknak a száma, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba, és ilyen emberekkel bárhol – még a gyülekezetben is – találkozhatnak gyermekeink.

Az együtt olvasás

Ha meg akarjuk tanítani gyermekeinket a logikus gondolkodásra, annak egyik legkedélyesebb és legértékesebb módja, ha már egészen pici koruktól kezdve együtt olvasunk velük.

Fontos, hogy a gyermekek életkorának megfelelő, élvezetes történeteket, dalokat és verseket válasszunk ki, hiszen ez egyben meghitt időtöltés is, amely szorosabbra fűzi a velük való kapcsolatunkat. Sok mese és történet mély erkölcsi tanulságot hordoz.

Mi különbözteti meg a jó könyvet az értéktelentől?

A jó könyv mindenkor mély erkölcsiség foglalata – nem természetfölötti hősök sekélyes kalandjainak olcsó, szentimentális elbeszélése, hanem olyan erőt rejt magában, amely megérinti belső lényünk mélységeit, és napvilágra csalogatja mindazt, ami nemes.

Fontos tehát, hogy olyan könyveket és történéseket olvassunk gyermekeinknek, amelyek segítségével megbeszélhetjük velük és megtaníthatjuk nekik az alapvető erkölcsi értékeket, és amelyek olvasása kellemes és tartalmas családi együttlétet biztosít.

Helyesen kezelni a kritikát

Amikor együtt olvasunk gyermekeinkkel, figyeljük éberen, hogyan reagálnak. Ha látjuk, hogy hatással volt rájuk a történet, kérdezzük meg, mit gondolnak. ĺgy beszélgetés alakulhat ki arról, ami foglalkoztatja őket. Ha például egy eltévedt kislányról olvasunk, és gyermekünk kifejezi aggódását, kiváló lehetőségünk van megdicsérni, hogy milyen kedves, és mennyire törődik a kislány sorsával. Mindenképpen használjuk fel a közös olvasást arra, hogy megtanítsuk gyermekeinket helyesen kezelni – mind az őket ért, mind másokat ért – vádakat és kritikákat. A helytelen vádaskodás általánosan jellemző a gyermekekre. „Nem igazság! Ő kezdte” – halljuk gyakran a szájukból. Ez az a pont, ahol a harag megzavarhatja gondolkodásukat. A gyermekek és az éretlen felnőttek hajlamosak azt gondolni, hogy ha dühösek, azzal máris megváltoztatják a nekik nem tetsző helyzetet. Nagyon fontos, hogy fülön csípjük ezt a hamis gondolatmenetet, s erre legegyszerűbb lehetőség a történtek megbeszélése.

Empátia és együttérzés

A közös olvasás arra is jó, hogy kitágítsa a gyermek látókörét, s ezáltal az életet több szempontból szemlélje. Másként fogalmazva: különleges lehetőséget teremt arra, hogy gyermekünket empátiára és együttérzésre, azaz két olyan tulajdonságra tanítsuk, amelyek hiánycikknek számítanak manapság.

Az empátia azt jelenti, hogy beleélem magam a másik ember helyzetébe, az ő szempontjából nézem a kérdést. Az együttérzés más ember érzéseinek a megértése. Nem jelenti azt, hogy egyetértünk vele, vagy hogy feltétlenül ugyanúgy érzünk, mint ő. Ha a gyermek megtanulja megérteni mások helyzetét és érzéseit, kifinomul az ítélőképessége, megtanulja biztatni és vigasztalni embertársait, és irgalmasabb szívű lesz.

Kezünkben a sorsuk

Mi vagyunk gyermekeink tanítói az érzelmek birodalmában, és az együtt olvasás során találkozunk szeretetről, haragról, kedvességről, szomorúságról, bűntudatról, szánalomról és egyéb érzésekről szóló történetekkel. Természetesen nevén is nevezhetjük ezeket, és beszélgethetünk róluk gyermekeinkkel, miközben arra biztatjuk őket, hogy bátran mondják el érzéseiket és gondolataikat, amelyek a történet során támadtak bennük.

Ne becsüljük alá a saját magunk fabrikált történetek jelentőségét és élményét sem! Megfigyeltem, hogy gyermekeim olykor az általam kitalált történeteket kedvelték jobban. A mai napig is a kisebbik lányom, aki pedig már nem kicsi, gyakran mondogatja, apu, emlékszel még azokra a kitalált történetekre, amiket szoktál nekünk mesélni, azok voltak a legjobbak.

Figyeljünk oda gyermekeink életkori szükségleteire és kívánságaikra is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?