„Mi bombázunk, ők szenvednek”

Ez a kisfiú Bászrában sérült meg ČTK/AP-felvételAz ötéves Doha Szuheil Bagdad Radwaniyeh nevű elővárosában élte át a péntek éjszakai bombatámadást – írja Robert Fisk a brit Independentben megjelent helyszíni beszámolójában. – A házuk közelében lecsapódott bomba repesze a kislány mindkét lábát megsebezte, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy a gerince is repeszt kapott. A bal lábát nem képes mozgatni.

A kislánnyal együtt még 101 sebesültet szállítottak péntek éjszaka az Al-Musztanszanija Egyetemi Kórházba. Doha Szuheil családjának hét további tagját sebesítette meg a cirkálórakéta-támadás. A legfiatalabb Doha egyéves öccse.

Amel Hasszan, egy 50 éves asszony súlyos mellsebet kapott. Lilára színeződött, feldagadt sebekkel fekszik ágyán. Taxival igyekezett a lányához, amikor lecsaptak a rakéták. Éppen kiszállt a kocsiból, amikor leterítette a robbanás. Annyira emlékszik még, hogy mindenfelé a saját vérét látta elfolyni. A lábába, karjába, mellébe kapott repeszeket.

Amel kislányának, az ötéves Wahednek nagy fájdalmai vannak. Ő előbb szállt ki anyjánál a taxiból, és már nagynénje ajtajában állt, amikor a robbanás földre döntötte. Lábsebeiből még szivárog a vér.

Szade Szelim 11 éves fiú. Mellette fekszik 14 éves bátyja, Omar is. A lábukat és mellüket érték repeszek.

Iszra Riad is hasonló sebeket kapott. A repeszek a lábát roncsolták, miközben pánikba esve kimenekült házukból a kertbe.

A 23 éves Imam Ali hasába és beleibe fúródtak repeszek.

A kórházba szállított sebesültek valamennyien több repesztől sérültek. Ebben a kórházban ez most teljesen szokványos kórképnek számít.

A haditechnika változhat, de a háborúkban bizonyos helyzetek újra meg újra ismétlődnek. Az áldozatok szenvedése alig hallatszik a mindkét irányból ömlő olcsó propaganda zajában – állapítja meg a veterán brit újságíró. Az egyenruhás iraki egészségügyi miniszter díszletnek használja a kórtermeket a „bestiális” amerikai támadásokat megbélyegző sajtóértekezleteihez. Bush és Rumsfeld úr pedig azt hajtogatja, hogy minden idők legprecízebb, legjobban célzott bombázásainak lehetünk tanúi.

Nem először történik meg „velünk”, nyugati újságírókkal sem, hogy olyan emberek közé látogatunk, akiket „mi” bombáztunk le – folytatja Fisk. Az újságírók egy része ilyenkor azt kérdezi sebesültektől, hogy tényleg a „mieinktől” származnak-e sérüléseik? 1986-ban arról érdeklődtek a líbiai kórházakban, hogy származhatnak-e a repesz-sérülések a líbiai légelhárítók tüzétől. Aztán 1991-ben ugyanezt a kérdést tették fel az iraki sebesülteknek. Néhány órával a 2003. Március 21-i bombázás után pedig mit kérdezett a brit rádióriporter a bagdadi kórház orvosától? „Doktor úr, elképzelhetőnek tartja-e, hogy néhány itt ápolt sérült sebeit a légelhárítók tüze okozta?”

Sírjunk vagy nevessünk? Miért kell megint „őket” vádolni sebesüléseikért? – kérdezi Robert Fisk. Persze racionális oka van annak, hogy miért éppen ezek az emberek szenvedtek sérüléseket a cirkáló rakétáktól. Valamennyien katonai vagy kormányzati célpontok közelében laknak. Iszra Riad például Szajadijeh negyedben egy laktanya szomszédságában él. Vannak itt sebesültek Riszalleh városrészből is, ahol a Szaddám-rezidenciák találhatók.

Csakhogy éppen ezzel kell szembenéznünk. Bagdad tele van katonai és politikai szempontból indokolható célpontokkal. A civil sebesültek többsége pedig a környéken lakó szegények közül való, akik éppen szegénységük miatt nem tudnak biztonságos helyre menekülni. Ha háborút indítunk, ártatlanokat is megölünk vagy megnyomorítunk. Bármennyire is vigyázunk a polgári lakosságra, nem kerülhetjük el a civilek szenvedését.

Dr. Habib Al-Kezai, a kórház orvosa elmondja: az összesen 207 sebesült közül 101-et vittek hozzájuk. 85 sérült polgári személy. 20 nő vagy gyermek is van köztük. Egy fiatalember és egy gyermek a műtét közben meghalt. Azt, hogy hány katona halt meg az éjszakai bombázásokban, senkitől sem fogjuk megtudni.

Bagdadban járva saját szemünkkel láthatjuk, hogy a bombázás célpontjait gondosan választották ki. Hatalmas égett rés tátong az egyik elnöki palotán, amelynek minden szegletében a legendás arab harcos, Szalaheddin 20 méteres szobrai állnak. A légierő fegyverzetéért felelős minisztérium épülete porrá égett. Fura látvány, hogy a romhalmaz előtt továbbra is ott posztol egy katona a homokzsák-fedezékben, készen a hajdani épület megvédelmezésére az ellenségtől.

A bombázás elérte a katonai beszerzések minisztériumát is. Az épület még a találatok után 12 órával is lángolt.

1991-ben az amerikaiak csapások mértek az olajfinomítókra, az elektromos hálózatra, a vízhálózatra, a kommunikációs berendezésekre is. 2003-ban, a hatalmas március 21-i bombázás utáni napon Bagdad még mindig normálisan működik – folytatja szombati beszámolóját az Independent tudósítója, Robert Fisk. Működnek a telefonok, az Internet, az elektromos hálózat. A bombázás megkímélte a Tigris-folyón átvezető hidakat is.

Persze ennek is van racionális oka: ha az amerikaiak ideérnek, szükségük lesz az infrastruktúrára. Amit most megkímélnek, azzal nemcsak a lakosság életét könnyítik meg, hanem Irak új uraiét is.

Az amerikaiak nem rombolták le a televíziós létesítményeket sem – hasonló okból.

Az irakiak most olajat égetnek, hogy füstöt fejlesztve nehezítsék meg a cirkáló rakéták vezérlését. Füsttel az elektronika ellen – fejezi be helyszíni beszámolóját Robert Fisk, akinek neve a nyolcvanas években a Közel-Keletről, Jugoszlávia bombázása idején Szerbiából, legutóbb pedig az afganisztáni háború helyszíneiről küldött tudósításai által vált ismertté. (NSZ)