Panoráma

Mi alapján választunk telefont?

Továbbra is okostelefonokra költik a fogyasztók a műszaki elektronikai termékekre szánt büdzséjük közel felét 2020-ban – állítja a GfK piackutató intézet éves előrejelzése, amely még nem számol a koronavírus által generált hatásokkal (gyártási kapacitások csökkenése, válsághelyzet).
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2020. március 7. 20:00

Mi alapján választunk telefont?
A felhő alapú tárhelyszolgáltatás ellenére a fogyasztók a belső tárhely méretét tartják a legfontosabbnak, amikor okostelefont vásárolnak. - Shutterstock-felvétel

„Korszakalkotó innovációkkal lenyűgözni a fogyasztókat nagy kihívást jelentett az elmúlt években, különösen, ami az okostelefonok piacát illeti” – nyilatkozta Pavlin Lazarov, a Telecom GfK-szakértője. „A legszemélyesebb eszközünkkel történő interakciók rendkívül magas szintre emelkedtek, s ezzel párhuzamosan nőttek az elvárásaink is a hardvert és a teljesítményt illetően. Elmondhatjuk, hogy mára a prémiumkategória és a teljesítmény vált standarddá. Mindazonáltal a fogyasztók lélegzetüket visszafojtva várják, hogy az új top modellek megjelenjenek a piacon, amellett, hogy minden tavaly eladott öt okostelefonból négyet 2019-ben dobtak piacra. A megfelelő ár-érték aránnyal fenntartani a fogyasztók érdeklődését sikeres stratégiának bizonyulhat.”

Az elmúlt évek során az innovációk határozták meg az okostelefonok piacát, és ez az a terület, ahol a könnyen elérhető fejlesztések helyet kaptak. A „minél több, annál jobb” mantrát követve az okostelefonok egyre több és jobb tulajdonsággal bírnak. A legalább 6“-es kijelzős okostelefonok aránya 2019-ben elérte a 70 százalékot, míg ez az arány 2018-ban mindössze 24 százalék volt. A GfK globális fogyasztói felméréséből kiderül, hogy a felhő alapú tárhelyszolgáltatás ellenére a fogyasztók a belső tárhely méretét tartják a legfontosabbnak, amikor okostelefont vásárolnak. Ez megmagyarázza, miért volt a 2019-ben eladott okostelefonok 37 százalékának 128 GB-nyi, vagy még több tárhelye.

A fogyasztók fele az akkumulátor élettartamát jelölte meg az egyik legfontosabb tulajdonságként okostelefon-vásárlásnál. Az eredményből kiderül, hogy a 2019-ben eladott okostelefonok akkumulátorainak 38 százaléka legalább 4000 mAh-es kapacitással bírt. A gyorsaság és az akkumulátor élettartama ugyancsak alapvető azon felhasználóknál (44 százalék), akik játszanak a telefonjukon. Mindent összevetve a telefonok tulajdonságaiból adódó előnyöknek valódi élményt kell adniuk, amelyeket a fogyasztók elvárnak és használat közben értékelnek is.
Az egyik legfontosabb technológiai fejlesztés, amely szorosan kapcsolódik a teljesítményhez és az élményekhez, az az 5G. 2019-ben már több mint tíz márka kínálatában szerepelt 5G-s okostelefon. Az 5G terjedése erősen függ az adott ország telekommunikációs infrastruktúrájától. Dél-Koreában a 2019 első negyedévében eladott okostelefonok harmada már 5G-re volt képes, míg ez az arány Nagy-Britanniában és Ausztráliában két százalékra tehető. A legnagyobb okostelefon-piac: Kína, gyorsan felzárkózott, hiszen 2019 decemberében az összes okostelefoneladás 8 százalékát már 5G-s modellek generálták.

A fogyasztók folyamatosan keresik azt, hogy hogyan javíthatnának kényelmi és jólléti helyzetükön úgy, hogy közben a napi interakcióik egyszerűsödnek. Ezek a trendek jól tetten érhetők a hordható okoseszközökön keresztül, amelyek darab alapon robosztus, 28 százalékos növekedést értek el 2019-ben. Az értékbeli növekedés még erőteljesebb volt, hiszen több mint 40 százalékot ért el, ami elsősorban az okosórák és a csuklón hordható okoskiegészítők iránti magas keresletnek köszönhető. Ahogy a fogyasztók egyre tudatosabban figyelnek egészségükre, az olyan funkciók, mint a vérnyomás- vagy a véroxigénmérés egyre inkább teret nyernek.

Az útközbeni szórakoztatás és a zenehallgatás régóta részét képezik a fogyasztók mobilhasználati szokásainak. Az egyik legújabb fejlesztés e téren a teljesen vezeték nélküli fülhallgatók, amelyek három számjegyű növekedéssel megduplázták 2019-ben a 2018-as eladásokat. Ez a piac számos új játékost vonzott: így 2019-ben globálisan már 30 márka tette ki a darabszám alapú forgalom 80 százalékát.

(szl)

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Benes

Beneš-dekrétumok: bocsánatra, kárpótlásra várunk

Komárom

Elindult a határforgalom monitorozása a komáromi átkelőnél is

Elértéktelenednek a lakások a lepusztult környezet miatt

Sorsukra hagyták a gadóci pedagógusokat

Ha ideje engedi, a fiatal művész kassai műtermében dolgozik saját alkotásain

Börtönfalak mögött érzi magát a legszabadabbnak

rr

Tíz évet is kaphat a kamionsofőr, aki megpróbált áthajtani a kerékpáros hídon

Hagia Sophia

Erdogan elrendelte az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.