Ebben a kis országban úgy látszik, immár hagyománnyá válik az érettségi körüli folytonos zűrzavar. Tavaly nemcsak azzal riogatták a diákokat, hogy a megoldott matematikai feladatsorok érvénytelenek, hanem ráadásul mindezt meg kellett ismételni. Mintha nem lett volna így is elég baja az érettségizőnek.
Mennyit ér az érettségi?
Idén pedig valamilyen úton-módon felkerültek egyes tételek a netre, s volt olyan, aki mindezt nyilvánosságra hozta. Mert azelőtt is volt ilyen. A diákok egymásnak adták a feladatok megoldásait. Sőt, volt, hogy a tételek számai is kézről kézre jártak. Csak akkor még nem létezett világháló, így a lebukás veszélye kisebb volt, illetve csak az adott intézményre korlátozódott. Jelen pillanatban folyik az ügy vizsgálata. Először ugyan a miniszter azt nyilatkozta, hogy minden rendben van, majd ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. ĺgy megy ez minálunk.
A tanuló pedig vagy ide-oda kapkodja, vagy fogja a fejét, hogy most mi van. Mintha bárányok lennének. Csak ezek nem hallgatnak, hanem sokszor birkatürelemmel várják, hogy sorsuk felett döntsenek. Mennyi értelme van mindennek? Nem sok. Hiszen a mai továbbtanulási lehetőségeket figyelembe véve vagy a munkahelyi piacon való elhelyezkedés lehetőségét tekintve nem sok jóval kecsegteti a mai fiatalt. Több stressz, kevesebb munkahely. Ez most az érettségi vizsga tétje. Meg a papír. Mert ha jobban belegondolunk, mást igazán nem ad. Miért van egyáltalán szükség az érettségi vizsgára, amikor négy éven át vagy tanult a diák, vagy nem?
Mindegy, mert ha kitűnőre vizsgázik is, megítélése ugyanolyan lesz, mint a kevésbé sikeres érettségizőé. Ami nem garancia sem a továbbtanulásra, sem pedig a munkába állásra. Manapság az iskolából kikerülteknek kétéves gyakorlattal kell rendelkezniük ahhoz, hogy betölthessenek egy adott munkakört. Elvárások vannak, ezek teljesítésére azonban senki sem vállalkozik. Nincs is miért. A fiatalok többsége a külföldi elhelyezkedést tartja valószínűbbnek. Nyitott a világ! Kérdés, hogy kinek nevelünk mi értelmiségieket? A külföldnek vagy saját kis közösségünk számára? Sajnos, a válasz egyértelmű. Kevesen maradnak itthon.
Az érettségi vizsga azonban egyfajta kihívás. S ha másért nem is, presztízskérdésből érdemes levizsgázni. Egy tapasztalattal több. Mindenkinek sikeres érettségi vizsgát!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.