Mégsem okoz agydaganatot a rendszeres mobiltelefonozás

okostelefon

Nem növeli az agydaganat kockázatát a mobiltelefon mindennapi használata egy húsz évet felölelő tudományos kutatás eredménye szerint – közölte az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) Joachim Schüz vezette kutatócsoportja.

A vizsgálatot 1996-ban kezdték Nagy-Britanniában: több százezer nő először 2001-ben, majd 2011-ben újra válaszolt egy sor kérdésre a mobiltelefon-használattal kapcsolatos szokásairól. Az első körben részt vevő 800 ezer nő közül 3300-nak lett később agydaganata, és ebben semmiféle szerepet nem játszott az, hogy mióta és milyen gyakran használtak mobiltelefont.

Mivel a mobiltelefont – szemben más elektronikus eszközökkel – a fej közelében használjuk, évek óta kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy ennek milyen hosszú távú egészségügyi kockázatai lehetnek.

Az IARC-kutatással kapcsolatban a német neurológiai társaság közölte: a mobiltelefonok által kibocsátott sugárzás nem elegendő ahhoz, hogy károsítsa a sejtmagokban az örökítő anyagot és rákot okozzon. A mobilok sugárzása még ahhoz sem elég, hogy a használó testhőmérsékletét növelje.

A vizsgálat készítői megjegyezték, hogy a mobiltelefonok legújabb generációinál a sugárzás mértéke már jelentősen alacsonyabb, így manapság a folyamatos mobilozás következtében valószínűleg ugyanakkora mértékű sugárzásnak vagyunk kitéve, mint a készülékek első és második generációja idejében, amikor még csak alkalmankánt használtunk mobiltelefont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?