Megnyitják a turisták előtt a Castel Gandolfo-i pápai palota kertjeit

Róma |

<p>Látogathatók lesznek a Castel Gandolfo-i pápai palotákat övező kertek, amelyekben majdnem négy évszázadon át csak az egyházfők és vendégeik sétálhattak.</p>

              A kertek megnyitásának dátuma még nem ismert, de az olasz és külföldi utazási irodák már szervezik a csoportokat - írta a panorama.it hírportál, amely elsőként értesült a Vatikán döntéséről. A pápai villákért felelős Osvaldo Gianoli megerősítette, hogy a Castel Gandolfo-i kertek megnyitásán dolgozik.      A Rómától húsz kilométerre levő Castel Gandolfo pápai palotáinak kapui eddig zárva voltak a látogatók előtt. Az Albanói-tóra néző palotát ugyanis a pápák lakták.      Elsőként VIII. Orbán, aki rögtön a palota megépítésének éveiben (1623-1629) költözött Castel Gandolfóba. A rezidencia a pápai állam 1870-es bukása után elhagyatottan állt, de az 1929-es olasz-vatikáni államközi szerződés ismét egyházi tulajdonba adta.      II. János Pál a második Vatikánnak nevezte Castel Gandolfót, ahova minden nyáron szívesen átköltözött a forró Rómából. Lemondása után XVI. Benedek ebbe a palotába vonult vissza tavaly február 28. és május 2. között, amikor visszatért a Vatikánba.      Ferenc pápa tavalyi megválasztása után nem vett ki magának nyári pihenési időszakot és jelezte, hogy a rá váró egyházi reformok munkája közepette idén sem kívánja "szabadságra" elhagyni a Vatikánt.       A pápa hiányát az idegenforgalom helyettesíthetné az utóbbi évtizedekben az egyházfőtől vonzott zarándokokból élő Castel Gandolfóban.     Az ötvenöt hektáros pápai kertet a legszebb itáliai parkok között tartják számon. A területen gyümölcsös, olajfa ültetvény, zöldségkert és tehénfarm is található: ezek termékeit egyenesen a Vatikánba szállítják.         A kertben a 3. században uralkodó Diocletianus császár egykori palotáinak romjai is láthatók, valamint a Castel Gandolfo-i pápai tulajdonon áll a világ egyik legnagyobb csillagvizsgálója is.      
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?