Megmérgeztek egy sorsjegynyertest Chicagóban

undefined |

<p>Ciánnal mérgeztek meg egy chicagói sorsjegynyertest, akiről korábban azt gondolták, hogy természetes okok miatt halt meg - közölték kedden rendőrségi forrásokra hivatkozva amerikai médiaforrások.</p>

 

A 46 éves Urooj Khan, aki tavaly nyáron egymillió dollárt nyert kaparós sorjegyen, egy nappal azután halt meg, hogy az illinois-i számvevői hivatal július 19-én kiállította a nevére szóló csekket. A holttestet nem boncolták fel, mert az akkor érvényes előírások szerint 45 éves életkor felett csak azokat holttesteket vizsgálták meg így, amelyek esetében a halál körülményeivel kapcsolatban gyanú merül fel. (A korhatárt azóta 50-re emelték.)    A rutinszerű toxikológiai vizsgálat, amely ópiát-, kokain- és szén-monoxid nyomait kereste, semmi gyanúsat nem talált. Mivel ciánmérgezés rendkívül ritkán fordul elő, a vegyi teszt erre a méregre nem terjedt ki. A halotti bizonyítvány szerint Khan, akinek holttestén külsérelmi nyomot nem találtak, koronaér-rendellenesség miatt halt meg.    A halál körülményeit csak a rokonok kitartó követelésének vizsgálták meg újból. A chicagói rendőrség hétfőn jelentette be, hogy gyilkosság miatt nyomozást indít az ügyben. Khan holttestét nagy valószínűséggel exhumálják majd.    Az ügy külön érdekessége, hogy a vegytisztítókat üzemeltető Khan hithű muszlim volt, aki kevéssel a sorsjegy megvásárlása előtt tért vissza a hádzsról, a rituális mekkai zarándoklatról. Az utazás során a férfi fogadalmat tett, nem folytat többé szerencsejátékot, és az általa megvett szelvény szándékai szerint az "utolsó" volt.    A nyertes egyébként úgy döntött, hogy nem részletekben, hanem egy összegben veszi fel a nyereményét, amely bruttó 600 ezer, nettó 425 ezer dollárra rúgott. Khan halála után az összeget a hozzátartozóinak fizették ki, a csekket augusztus 15-én váltották be. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?