Meghalt John Young asztronauta

John Young

Mehgalt John Young amerikai asztronauta, aki több mint negyven éves pályafutása alatt hatszor járt a világűrben - közölte szombaton a NASA.

A veterán űrhajós pénteken, 87 éves korában halt meg tüdőgyulladás szövődményeinek következtében.

John Young volt a kilencedik ember, aki a Holdon járt.

A NASA és a világ is elveszítette az űrhajózás egyik első úttörőjét - emlékezett az elhunyt űrhajósra Robert Lightfoot, a NASA vezetője.

Az 1930-ban született John Young több mint negyven éves pályafutás után 2004-ben ment nyugdíjba. Ő volt az egyedüli olyan amerikai asztronauta, aki a NASA mindhárom űrprogramjában - a Geminiben, az Apollóban és a Space Shuttle-ban is - részt vett.
 

John Young

Az Apollo-16 parancsnokaként 1972 áprilisában három éjszakát töltött a Holdon, amelyről később úgy fogalmazott: "a Hold egy kedves hely". Az Apollo-16 másik Holdra szálló űrhajósával, Charles Duke-kal egy mázsányi holdkőzetet gyűjtöttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?