Meghalt az első magyar újszíves gyermek

Budapest/Balatonvilágos |

<p>Meghalt az első magyarországi szívátültetésen átesett gyermek Balatonvilágoson kedden reggel - közölte a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért szervezet elnöke az MTI-vel. A halál okáról, az eset körülményeiről egyelőre nem kívánt több információt adni Szalamanov Zsuzsa, mint mondta, kedden délután sajtótájékoztatót tartanak.</p>

A kisfiú tavaly októberben, hétévesen esett át a szívátültetésen, ő volt első magyarországi újszíves gyermek. A kisfiú a szervátültetett gyermekek táborában halt meg Balatonvilágoson.

Szatmári András, a gyermekszívközpont vezetője tavaly októberben, a szívátültetés után egy héttel tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fiúnak súlyos szívizombetegsége volt, "életkilátása a nullával volt egyenlő". A gyermek felkerült a Nemzeti Szívtranszplantáció Várólistára, sürgősséggel, majd október 18-án elvégezték az 5 óra 38 perces műtétet.

A szakember akkor elmondta: négy évig készültek a műtétre, ami mérföldkő a magyar egészségügy életében. A szív kivételétől az újraindulásig 2,5 óra telt el.

Minden esély megvan arra, hogy a kisfiú folytathassa a gyermekek normális életét - mondta tavalyi sajtótájékoztatóján Szatmári András. A szakemberek szerint egy év után lehet sikeresnek tekinteni a szívátültetést gyermekeknél. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?