Meghalt az élhető Hollandia?

Virágcsokrok a merénylet színhelyénReuters-felvételWim Kok miniszterelnök a maszatos kirakatüveg mögött ugyanezeket a szavakat ismétli. Mármint a vitrinbe tett tévéképernyőn. Többször kis híján sírva fakad, majd elvonul a mikrofon elől, éppen az utolsó pillanatban. Egy bakfis berúgja a kirakatot, majd megrettenve saját bátorságától, elszalad. Én is – nem akarok a rohamrendőrnek magyarázkodni. Egy sarokkal arrébb a kislány bevár, hadarva mond valamit, és mivel nem értem, angolul rámrivall: – Örülsz, mi?! Mint azok a szemetek odaát.

Valóban, néhány arab suhanc ünnepli a bevándorlóellenes „főellenség” halálát. Szemből kijön a kocsmáros, hüledezve csitítja őket: – Megőrültetek? – Náci, náci! – skandálják vissza a kamaszok, a kocsmáros elképed. – Én védtelek benneteket, amikor a fortuynistákkal vitáztunk! Kár volt!

Kár volt démonizálni ezt az embert – mondja később az ismerős tanár, aki többször tüntetett Fortuyn ellen. – Életet lehelt a politikába, keményen és világosan fogalmazott, de nem az érveit vitattuk, hanem lefasisztáztuk.

A „liberálisok” a minap trágyás krémtortával dobták meg Fortuynt, ám az így is megtartotta sajtóértekezletét. Megint arról, hogy Hollandia megtelt, nincs hely több idegennek. Az iszlám haladás- és szabadságellenes, és engem azért utálnak, mert homoszexuális vagyok. Trágyatorta helyett érdemesebb lett volna megjegyezni, hogy a katolikus vallás is bűnös tévelygésnek tartja az egynemű szerelmet. És érdemesebb lett volna érdemi vitát nyitni a bevándorlás és a közbiztonság gondjairól. Ám ehelyett balról csak megbélyegezték őt, mélyen elcsodálkozva, hogy miként lehet egy bevallottan meleg, szociológusprofesszor nem bal-, hanem jobboldali Hollandiában. És hogyan mer szembeszállni a multikulturális, sőt multi-szubkulturális tabukkal?! Egy olyan – amúgy protestáns és puritán – országban, amely világelsőként engedélyezi a drogokat, a homoszexuális házasságot, a kegyes halált, és ahol az alkotmány tilt bármilyen diszkriminációt. Fortuynt egyébként azóta tartották szélsőségesnek, amióta eme alkotmányos klauzula eltörlését is javasolta. A holland társadalmi közmegegyezés a világ legliberálisabb értékrendje – a volt marxista szociológusig senki nyíltan szembe nem fordult ezzel.

Meghalt az élhető Hollandiáért! – mondják a hívei. Az Élhető Hollandia különben a párt neve, amelyből Fortuyn kinőtt, kiszakadt, de mégis naggyá tette Rotterdamban. Fortuyn kérdezett és válaszolt. Megkérdezte, normális dolog-e, hogy Hollandia minden nyolcadik lakója nem holland. Helyes-e, hogy egész városrészekben most már nappal is veszélyes sétálgatni? Rendben van-e, hogy mindent, ami más, idegen, különc vagy egyszerűen csak furcsa, automatikusan értéknek nyilvánítanak? Szabad-e a holland gazdasági gyarapodás gyümölcseit úgy újraosztani, hogy mindig a hátrányos helyzetűek járjanak jobban? Hol a határa a nagylelkűségnek és a szolidaritásnak?

Amit válaszolt, önmagában véve is goromba volt. Hát még a polder model országában, ahol arra büszkék, hogy a tengerrel vívott örök harcban kötelező lett a közteherviselés, az újraelosztás, a kiegyezés. Ahogy a víz elől a földet, a poldert, úgy a politikai-társadalmi érintkezést is gondosan épített gátak védik. Hollandiában bármikor bármelyik párt köthetett koalíciót az összes többivel. Sőt, a radikalizmus is szabályozott volt, magát Fortruynt sem közösítették ki. Persze: Fortuyn soha nem is volt se Haider, se Le Pen. Távol állt tőle bármiféle antiszemitizmus, rasszizmus, még a szubkultúrákat is elfogadta a maga módján. – Elfogadom, azaz tudomásul veszem őket. Csak éppen nem támogatnám – mondogatta. Durván. A narkósokat kínáljátok meg még egy adaggal, majdcsak túladagolják magukat. Aki nem bír leszokni, igya halálra magát. Sokaknak tetszett, többeket riasztott ez a stílus. És sokakat arra indított, hogy neonácinak titulálják. – Ti öltétek meg! – kiabálta hétfő éjjel a nép Wim Koknak a tévékészülék elé. Ti, mármint a hosszú ideje konszenzusban irányító (amúgy gazdaságilag sikeres, politikailag toleráns, erkölcsileg támadhatatlan) elit tagjai. Akik most kollektív bűnösként kerülnek a vádlottak padjára, képletesen persze. Pedig ők, látható megrendültséggel, most elhatárolódnak a szélsőbal, rikítózöld vagy egyszerűen csak lila szélsőségesektől. Akik náciztak és tortákat dobáltak. És akik egyike hétfőn pisztolyt rántott a „demokrácia védelmében”.

Eddig a liberalizmus mintaképe voltunk, de mi leszünk ezután? – tépelődik tovább az ismerős tanár. – Annak a példája, hogy mire vezet a „parttalan” liberalizmus?

Ő még gondolkodik, Fortuyn hívei már eldöntötték. – A liberálisok megölték az országunkat – ismételgetik. És sokan mások is elbizonytalanodtak. – Annyit nácizta őt a baloldali liberális média, hogy csak idő kérdése volt, mikor áll elő egy fegyveres „antifasiszta” – mondják többen a tér – és a politikai tér – közepéről is.

A tér közepén már tűzoltókocsik, rohamrendőrök, úttorlaszok állnak. A környező utcákat fokozatosan lezárják, csak kedd délre nyugszanak meg a kedélyek. Élhető Hollandia?! – morogja maga elé a pártot éljenzők hallatán egy járókelő. Eddig csak focimeccseken verekedtünk.

A rotterdami városházán egész éjjel áll a sor, hogy beírjanak a gyászkönyvbe. Fortuyn olaszos villája előtt megtelik az utca virággal, gyertyával, gyászolóval. Hajnali hatkor még mindig ott vannak, sőt jönnek mások is. Közben a hírek: Hágában verekednek a fortuynisták a többi párt híveivel. Balról is, jobbról is – igaziból és politikailag – felgyújtanak néhány autót. A rohamrendőrök közbelépnek. – Focimeccs van? – humorizál kesernyésen valaki. Nem, egy ideig nincs többé az a Hollandia, ahol erőszakos indulat csakis a futballpályán és a lelátón létezett. – Elvesztettük a demokrácia tisztaságát – kesereg a konzervatív párt egyik vezetője a hajnali rádióadásban, és akik hallják, elcsöndesednek a téren is. Hajnal van, gyász van, a tulipán alatt összetört az érzelmi és logikai váza. Vajon kik, mikor, hogyan szedegetik és fércelik össze majd a cserepeket?

De az eső eláll, az éjszaka eltelt nagyobb rendzavarás nélkül. Ahogy kisüt a nap, megjelenik az első utcaseprő, majd nekiáll a tömeg nyomainak eltüntetéséhez. Amikor a bevert kirakathoz ér, óvatosan téblábol kicsit a szilánkok között, majd nagyot lendít a lapáton. Az utcarész majdnem tiszta, amikor felnéz, és megtörli az arcát. Barna. Nagyon barna.

Egy Fortuyn-képes nő elmegy mellette, rámered, egy pillanatra összenéznek. Aztán hátat fordítanak egymásnak, nincs idő: az egyiknek itt kint, a másiknak ott belül túl sok az éles szilánk. S mostantól még többet kellene eltakarítani.

Rotterdam, 2002. május 7.