Megfejtették az 1918-as spanyolnátha-világjárvány titkát

<p>Amerikai és japán kutatók megtalálták az okot, amiért az 1918-as influenza-pandémia oly sok halált okozott. Azonosítottak egy három génből álló csoportot, amely lehetővé tette, hogy a vírus betörjön a tüdőbe és tüdőgyulladást váltson ki.</p>

A felfedezést a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat, az Egyesült Államok tudományos akadémiájának kiadványa keddi számában tette közzé. Az eredmény rámutat olyan génmutációkra, amelyek a közönséges influenzavírust világméretű járványt okozó, veszélyes kórokozóvá alakíthatják át. A japán állami támogatással dolgozó kutatók az 1918-as influenza vírustörzs mintáiból szerzett géndarabokat illesztettek a mostani szezonális influenza vírusaiba, hogy megtalálják a felelőssé tehető géneket. Úgy vélik, tanulmányuk közelebb visz az új típusú influenza elleni szerek kifejlesztéséhez is.

"A hagyományos influenzavírus főként a felsőbb légutakban szaporodik: a szájban, orrban és a torokban. Az 1918-as vírus a felső légutakban is, de a tüdőben is sokszorozódik, ezáltal elsődleges tüdőgyulladást okoz áldozatai közt" - magyarázta Kavaoka Josihiro, a Wisconsin-Madison Egyetem virológusa, a tanulmány társszerzője.

Kavaoka amerikai-japán kutatócsoportja szerint az 1918-as spanyolnátha-pandémia az emberiség történetének legpusztítóbb járványkitörése volt, világszerte mintegy 50 millió halálos áldozattal.

A kutatók a spanyolnátha három áldozatának patológusok által megőrzött tüdőszöveteiből nyerték ki a genetikai mintákat. A vizsgálatok során az 1918-as vírus egyes génjeit gondosan, egyenként illesztették be modern influenzavírusokba, majd kísérleti egereken és vadászgörényeken ellenőrizték fertőzőképességüket. Így találtak rá a három génből álló együttesre, amely lehetővé tette, hogy a vírus megéljen és szaporodjon mélyen a tüdő sejtjeiben is. A géncsoport elősegítette az úgynevezett RNS-polimeráz képződését, amely a vírusmásolat készítéséhez szükséges fehérje. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?