Még mindig félnek a városlakók

New York. Két évvel a szeptember 11-i támadások után a megkérdezett New York-iak kétharmada újabb merényletektől tart. A felmérés szerint az emberek már kevesebbet beszélnek a történtekről, de egyáltalán nem érzik magukat nagyobb biztonságban.

New York. Két évvel a szeptember 11-i támadások után a megkérdezett New York-iak kétharmada újabb merényletektől tart. A felmérés szerint az emberek már kevesebbet beszélnek a történtekről, de egyáltalán nem érzik magukat nagyobb biztonságban.

Közel két évvel a szeptember 11-i terrortámadások után a New York Times kilencszázhetvenhat embert kérdezett meg a merényletekről. A felmérés azt mutatta, hogy az emberek nem érzik magukat nagyobb biztonságban, mint tavaly. A megkérdezettek kétharmada azt állította, aggódik egy újabb lehetséges merénylet miatt. Ez az arány egy árnyalatnyival magasabb, mint egy évvel korábban, ami azt mutatja, hogy milyen mély nyomot hagyott a merénylet a lakók lelkében.

A válaszokból az is kiderül, hogy bár nem érzik magukat nagyobb biztonságban, egyre kevesebbet gondolnak és beszélgetnek a támadásokról mindennapi életük során. A feszültség azonban érezhetően jelen van, a lakók közel egy harmada azt állította, hogy életük továbbra sem tért vissza a megszokott kerékvágásba, még mindig képtelenek voltak feldolgozni az aznap történteket. Az emberek egy része továbbra is úgy viselkedik, mint pár nappal a támadások után: ha teheti, elkerüli a metrót, és nem megy felhőkarcolók közelébe. Vannak olyanok, akik továbbra sem tudnak nyugodtan aludni, és elsírják magukat, ha eszükbe jutnak a 2001 szeptember 11-én történtek. Mások saját bevallásuk szerint a vallásban találtak megnyugvásra.

Az emberek többsége azonban úgy gondolja, hogy a város infrastruktúrája sebezhetőbb, mint valaha. A megkérdezettek nagyobb része úgy vélekedett, hogy a város nem készült fel egy esetleges biológiai vagy vegyi támadásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?