Szaúd-Arábia nem perelhető szeptember 11-ért

Washington |

<div>Barack Obama amerikai elnök megvétózta, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék Szaúd-Arábiát.</div><div>&nbsp;</div>

A döntést azzal indokolta, hogy a törvény ártana az amerikai nemzetbiztonsági érdekeknek, és akár oda is vezethet, hogy amerikai diplomatákat, katonákat vagy cégeket perelnek majd be akár külföldi szervezetek tevékenysége miatt is, mert például ezek a külföldi szervezetek amerikai adományt, képzést kaptak. Hozzátette, hogy a jogszabály megnehezítené a közös munkát a terrorelhárítás területén.„Olyan külföldi kormányok mentelmi jogának amerikai bíróságokon történő megvonása, amelyek nem minősülnek a terrorizmus állami támogatóinak, pusztán gyanú alapján, hogy ezeknek a külföldi kormányoknak a nem saját területen folytatott tevékenysége terrortámadás miatt sebesülést okozott amerikai földön, azt a régi elvet ássa alá, amely éppen hogy védi az Egyesült Államokat, fegyveres erőit és tisztségviselőit” – olvasható Obama közleményében.Ha a szenátusban és a képviselőházban is a tagok kétharmada felülbírálja az elnöki vétót, akkor a törvény hatályba lép. Ha ez megtörténik, akkor ez lesz az első eset Obama 2009 óta tartó elnöksége alatt, hogy egy vétóját felülbírálja a kongresszus. Peter King, New York republikánus képviselője például azt mondta újságíróknak: az igazság megköveteli, hogy az áldozatok családtagjainak joguk legyen amerikai bírósághoz fordulni. Jerry Nadler, szintén demokrata párti, New York-i képviselő arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak nem kell félnie az esetleges visszavágástól, hiszen „már nem az 1790-es években élünk, az Egyesült Államok nagyhatalom”. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"247998","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Egyes kongresszusi tagok ugyanakkor arról beszéltek, hogy a jogszabály példaként szolgálhat más országoknak is hasonló törvények megalkotására, és ez lehetőséget teremt az Egyesült Államok elleni perekre. Mac Thornberry, a képviselőház fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának republikánus elnöke például azért nem támogatta a törvényt, mert „a szuverenitás rombolásához” vezet, és a nagyobb veszélynek tesz ki amerikai állampolgárokat. A törvény értelmében a 2001. szeptember 11-i terrorakciók áldozatainak családtagjai pert indíthatnának az általuk felelősnek ítélt államok, elsősorban Szaúd-Arábia ellen kártérítésért. A terrortámadások 19 elkövetője közül ugyanis 15 szaúdi állampolgár volt. Ám éppen egy washingtoni kongresszusi vizsgálat állapította meg, hogy egyetlen megdönthetetlen bizonyíték sem támasztja alá, hogy Szaúd-Arábiának része volt a terrorakciókban. A törvény életbe léptetése jelentősen megterhelné az amerikai-szaúdi kapcsolatokat is. A szaúdi külügyminiszter arra figyelmeztette Washingtont, hogy a törvény életbe lépése esetén Rijád mintegy 750 milliárd dollár értékben vonná ki kötvényeit és más beruházásait az Egyesült Államokból.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?