Az idei gabonaárak alakulásának ismeretében feltételezhető, hogy véget ér az olcsó gabona korszaka, s vele együtt várhatóan az olcsó hús időszaka is.
Másutt is gondban az állattartók
Az európai országokban a gazdálkodók az elmúlt években az áruházi láncok nyomása és egyéb piaci hatások miatt nem tudtak árakat emelni, ami sokuk számára a tevékenység felszámolásával is járhat. Ha ez bekövetkezik, az élelmiszerárak emelkedése az unióban is elkerülhetetlen lesz.
Magyarországon az ottani baromfitanács képviselője szerint az olcsó gabona és az olcsó hús időszaka lejárt. Az elmúlt tizenkét hónapban a világpiacon a gabonaárak megduplázódtak. Az országban a helyzetet súlyosbítja, hogy a nagy szárazság következtében jelentősen csökkentek a terméshozamok, a radikálisan dráguló takarmányárak következtében várhatóan az állatállományok hosszú távú csökkenésével lesznek kénytelenek számolni.
Németországban az idén kétszeresére emelkedtek a takarmányárak, ugyanakkor a hús kiskereskedelmi ára csak 3 százalékkal drágult az év első felében. Sőt, augusztusban még enyhe árcsökkenést is kimutattak. A német farmerszövetség képviselője szerint a helyzet tarthatatlanná válik, mivel a kereskedelem nem kényszerítheti rá végtelenségig a termelőkre a veszteséges értékesítést. Ha az üzletláncok nem változtatnak árpolitikájukon, akkor rövidesen számolniuk kell az áruhiánnyal, mivel nagyon sok gazda felhagy az állattartással.
A francia húsipar szintén a válság küszöbén áll. Az ottani húsipari központ tájékoztatója szerint a húságazatban a nyereségek minimális – átlagosan 2 százalékos – szintre csökkentek, tehát bármilyen állategészségügyi gond vagy költségemelkedés komoly gondokat okozhat. Itt a borjútenyésztők helyzete a legsúlyosabb, mivel emelkedtek a tejárak.
Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában még nehezebb helyzetben vannak az állattartó gazdaságok, mivel ezek az országok gabonabehozatalra vannak berendezkedve. (mmg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.