Már egy pohár bor is védhet a nyelőcsőrák ellen

Budapest |

<p>Akik naponta megisznak egy pohár bort, azok jelentősen csökkentik a nyelőcsőrák kifejlődésének kockázatát. A borivók és bortermelők szempontjából egyaránt biztató hír a Gastroenterology szakfolyóirat márciusi számában jelent meg.</p>

Egy Ausztráliából származó angol sebész, Norman Barrett 1957-ben fölfigyelt arra, hogy gyomorpanaszok esetén előfordul a nyelőcső alsó szakaszán a nyálkahártya furcsa elváltozása. Gondos vizsgálattal kiderítette, hogy ahol a nyelőcső belemegy a gyomorba, ott ilyenkor a sejtek megváltoznak: olyanná válnak, mint a beleket borító sejtek.
    A szakirodalom azóta ezt a jelenséget Barrett nyelőcsőnek hívja és mint kiderült, ez a változás gyakran az első lépése az egyik, igen rosszindulatú daganat kifejlődésének. Ez legtöbbször úgy alakul ki, hogy a nyelőcső kitágul és a gyomorsav átjut erre a területre is.
    A gyomor-bélbetegségekkel foglalkozó orvosko adatai szerint minden huszadik amerikai felnőtt bajlódik ilyen panasszal és ezeknek harminc-negyvenszer nagyobb az esélye a nyelőcsőrák kifejlődésére, mint azoknak, akiknél ez a szövettani eltérés nem figyelhető meg.
    Douglas A. Corley és munkatársai 953 Kaliforniában élő hölgyet és urat vizsgáltak meg, akiknek egy részénél megtalálták a Barrett-nyelőcső szövettani elváltozását, míg a többieknél csak a nyelőcső alsó részének kitágulását észlelték, az erre jellemző panaszokkal, végül voltak azok a szerencsések, akiknél semmiféle ilyen betegség nem volt kimutatható.
    A vizsgált személyek életmódi adatainak fölvétele során kiderült, hogy azoknak a nyelőcsövében, akik naponta általában megittak egy- vagy két pohárnyi bort, 56 százalékkal ritkábban alakult ki a rosszindulatú daganathoz vezető szövettani eltérés, mint azokéban, akik vagy nem ittak alkoholt egyáltalán, vagy sört, esetleg pálinkát fogyasztottak szívesebben. 
    A bor adagjának növelése a daganat elleni védőhatást nem fokozta és nem volt különbség a vörös-, vagy a fehér bort kedvelők között. A kutatók megfigyeléseik fontosságát abban látják, hogy az Egyesült Államok területén ez a fajta rosszindulatú daganat az utolsó három évtizedben ötszörte gyakoribb lett. A mérsékelt borfogyasztás ezt a helyzetet talán javíthatná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?