Már a Holdon is nagy port kavartunk

Los Angeles |

<p>Az amerikai űrügynökség holdmissziója érdekes megfigyeléshez vezetett: az újonnan készült képek tanúsága szerint a Centaur rakéta október 9-i becsapódásának helyén, a Cabeus-kráter felett hatalmas porfelhő keletkezett - jelentették be amerikai csillagászok.</p>

 "A visszakapott adatok rendkívül jó minőségűnek tűnnek, még elemezzük őket" - mondta Anthony Colaprete, a rakétamissziót irányító Ames Kutatóközpont vezető szakembere.
    Néhány megfigyelő korábban nehezményezte, hogy a rakétabecsapódás semmiféle látványos jelenséget nem okozott. Az Ames erre azt válaszolta, a kísérletet tudományos vizsgálat céljából végezték el, nem pedig azért, hogy "tűzijátékkal" örvendeztessék meg a közönséget.
    Azzal, hogy a Centaur becsapódása következtében törmelékfelhő alakult ki, a kutatók képesek a benne lévő anyagot a LCROSS (Lunar Crater Observation and Sensing Satellite - Holdkráter-megfigyelő és -érzékelő Műhold) segítségével vizsgálni. Maga az LCROSS a terveknek megfelelően szintén ugyanabba a kráterbe zuhant a Centaur becsapódása után négy perccel, míg társa, a LRO (Holdfelderítő Űrállomás) az égitesttől 80 kilométerre Hold-korüli pályára állt.
    A törmelékfelhő vizsgálata rendkívül fontos, hiszen ebből tudhatják meg a szakemberek, hogy valóban van-e égi kísérőnknek felszín alatti víztartaléka, amely egy, a jövőben a Holdon létesítendő űrbázis ellátását szolgálhatná. A Centaur becsapódása a Hold déli pólusvidékén fekvő Cabeusba egy nagyjából ötöd futballpályányi mesterséges krátert okozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?